Dunaújváros Hetilap

A bevándorlást meg kell állítani!

Brousil Csaba - 2019. május 23. 18:27

Cserna Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót a vasárnapi választások előtti kampányhajrában.

Cserna Gábor elmondta, hogy a Fidesz-KDNP szövetség a kampány során több mint kétszáz fórumot tartott országszerte, ahol több mint 40 ezer emberrel találkozhattak a pártszövetség képviselői, meghívott előadói. A miniszterelnök hét pontból álló akciótervét, mely az illegális bevándorlás megállításáról szól, több mint másfél millióan írták alá. Cserna Gábor külön megköszönte a dunaújvárosi aktivistának az eddig elvégzett kemény munkát, de mint mondta az igazi próba csak most következik: mindenkit szavazásra kell buzdítani. Éppen ezért a párszövetség országosan több tízezer aktivistával sok százezer embert fog személyesen felkeresni és telefonon felhívni a vasárnapi választásokig. Ezúton is arra kérte a választópolgárokat, hogy vasárnap járuljanak a szavazóurnákhoz és támogassák voksukkal az erős és független Magyarországot akaró Fidesz-KDNP pártszövetséget. Mert mint mondta a tét óriási: erős és világos üzenetet kell küldeni Brüsszelnek, hogy a bevándorlást meg kell állítani és Európát meg kell védeni. Csak így lesz biztosítható ugyanis, hogy hazánk olyan képviselőket küldjön Brüsszelbe, akik számára ott is mindig Magyarország és a magyar emberek érdeke lesz az első.

Cserna Gábor kiemelte, hogy Brüsszelben új vezetésre van szükség, amely megvédi Európát a bevándorlástól, a terrorizmustól, megvédi az európai keresztény kultúrát, a fiatalok jövőjét és a nemzetek Európáját. Hangsúlyozta, hogy ezen értékek mellett és a bevándorlás ellen kizárólag a Fidesz-KDNP pártszövetség áll ki, az ellenzékre ebben a kérdésben nem lehet számítani, ezért arra biztatott mindenkit, hogy vasárnap szavazzon a Fideszre. Kitért arra is, hogy ha most hibázunk, nem lesz lehetőség kijavítani azt. Dunaújváros is jövőt választ magának, arról döntünk, hogy megvédjük-e a keresztény, európai kultúránkat, vagy hagyjuk, hogy Soros György és a bevándorláspárti Pintér Tamás szövetségeseivel,  helyi koalíciós társaival együtt bontsák le mindazt, amit helyben is felépítettünk, hogy a migránsoknak adják a dunaújvárosi nyugdíjasok ötezer forintját, a szociális támogatásokat - zárta a sajtótájékoztatót Cserna Gábor.

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.