Dunaújváros Hetilap

Jobbikos képviselő lett az ellenzék jelöltje – Pintér Tamás minden posztot elvállal

doszerk - 2019. június 3. 19:51

Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő lesz az ellenzéki polgármester-jelölt Dunaújvárosban az őszi önkormányzati választásokon.

Ezt a majdnem összellenzéki összeborulást ma jelentették be a pártok képviselői a közgyűlési terem előterében. A jelek szerint az MSZP-t nem hívták meg erre a bejelentésre, legalábbis a párt képviseletében senki nem látszott azon a videón, mely élőben közvetítette ezt az eseményt a Facebook-on. Hacsak nem Szabó Zsolt, aki a Párbeszéd színeiben politizál, mely szervezet viszont megalkudott az MSZP-vel és szövetségre is léptek. Igaz azt már az általánosban megtanultuk geometriából, ha alfa elég kicsi, akkor elhanyagolható. Így nem gondolnánk, hogy Szabó Zsolt képviselte az MSZP-t is ezen a coming out-on. Úgy véljük, ezt Pintér Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke is furcsállhatta, legalábbis délután kiadott sajtóközleményéből mi erre következtetünk. Mutatjuk szóról szóra pontosan:

"Az MSZP dunaújvárosi szervezete meglepetten értesült a médiumokból arról, hogy az ellenzéki pártok Pintér Tamást jelölték polgármesternek. A Jobbik és az MSZP dunaújvárosi szervezetének vezetői legutóbbi egyeztetésén a felek úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy ez szóba sem került, tehát az MSZP nem tudhatott erről a döntésről, így azt támogatni sem volt lehetősége. Természetesen az MSZP továbbra is az összellenzéki összefogás pártján van, de nem mindenáron. Külön megdöbbentette az MSZP vezetését, hogy erről a döntésről, illetve sajtótájékoztatóról az MSZP pártszövetségese, a Párbeszéd helyi képviselője, Szabó Zsolt sem tájékoztatta az érintetteket, pedig erről országos párthatározatok születtek. Mindezek ellenére a dunaújvárosi szocialisták vezetői továbbra is nyitottak a tárgyalások folytatására."

Mindenképpen érdekes ez a politikai turmix. Adott a Demokratikus Koalíció, ami az Egyesült Európai Államokat építi erős bolsevik alapokon, aztán az exnáci (?) Jobbik Magyarországért Mozgalom, az EP-választáson levitézlett, jelenleg fej nélküli Lehet Más a Politika, a belbudai zsúrpubik Momentum Mozgalma és a Párbeszéd, ami a jelek szerint mindent csinál, csak párbeszédet nem folytat. Ez a színes társaság szeretne egy várost elvezetni ősztől. Egyelőre program nélkül, azaz egy programponttal: fujj Fidesz. Valljuk be, ez egy olyan ötlovas szekér, melyben a gebék ötfelé húznak a szakadék felé.

Azt is bejelentették, hogy bejelentik majd a városi választókörzetekben induló szivárványszínű jelöltek neveit is. Nemsokára. Vajon az MSZP-vel azokat sem fogják ledumálni?

A rovat további hírei: Közélet

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.