Nemzetközi bíróságon vizsgálhatják az EU felelősségét a migráció miatt
Nemzetközi jogászok az Európai Unió és vezetőinek felelősségét, valamint az uniós csúcspolitikusok (Emmanuel Marcon francia elnök és Angela Merkel német kancellár) szerepét vizsgálnák a migráció következményei miatt - írja a Századvég legfrissebb elemzésében.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon kezdeményeznének eljárást a migrációs hullámban részt vevő sok ezer bevándorló – a földközi-tengeri humanitárius helyzet miatt bekövetkezett – halála miatt. A vád alapját képező dosszié szerint több tízezer migráns, illetve menedékkérő került líbiai fogolytáborokba, ahol embertelen körülmények között tartják a migránsokat, és a rövid távú érdekek szerint eljáró EU-s vezetők a vád szerint hallgatólagosan asszisztáltak is mindehhez.
Az Európai Unió, amely folytatta a vélhetően nemzetközi egyezményeket is sértő együttműködést Líbiával, részese a nemzetközi büntetőjognak, amelynek értelmében – a jogászok szerint – az EU bűntárs, továbbá külön jogi felelősséget kell tulajdonítani például Németországnak és Franciaországnak. Az államszerű jogalanyisággal bíró EU saját speciális (nemzetközi büntetőjogi) felelőssége jól értelmezhető, amihez a Büntetőbíróság előtti vizsgálatban az ad alapot, hogy a Római Statútumot, a Büntetőbíróság alapdokumentumát valamennyi uniós tagállam ratifikálta.
Ezek a jogi relevanciák szoros összhangban állnak azokkal a szakmai értékelésekkel, amelyeket a Századvég az Európai Bizottság és elnöke, valamint az e tekintetben meghatározó portfóliójú EU-biztosok kapcsán végzett. Így felmerül Frans Timmermans és Dimitrisz Avramopulosz személyes felelőssége is, továbbá az a fontos szempont is, hogy az EU jövőbeli, belső intézményi reformjának mindinkább az uniós vezetők és tisztségviselők jogi értelemben vett elszámoltathatóságára kell irányulnia.
-Origo-
A rovat további hírei: Közélet
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!