Otthonra lelt a Rockmaraton Dunaújvárosban
Sajtóbejárást tartott a Szalki-sziget a jövő héten kezdődő Rockmaraton helyszínén Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a fesztivál főszervezője.
A bejáráson Cserna Gábor elmondta, hogy a huszonkilencedik Rockmaraton kezdődik jövő héten hétfőn és ebből az ötödik, melynek a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a fesztivál kitart a város mellett és idén is itt rendezik meg a hatnapos rendezvényt. Mint mondta idén az önkormányzat hétmillió forinttal támogatta a fesztivált, és jövőre is várják vissza ezt a rendezvényt, melynek közönsége bebizonyította, hogy kulturáltan is lehet szórakozni.
Varga Zoltán megköszönte a polgármesternek az önkormányzat támogatását és kiemelte, hogy azért jöttek a Szalki-szigetre már ötödik alakalommal, mert itt igazán jól érzik magukat. A helyszín tökéletesen alkalmas egy fesztivál megrendezésére és ezt a közönség visszajelzése is alátámasztja. Mint mondta, szándéknyilatkozatot írnak majd alá a városvezetéssel arról, hogy jövőre, a harmincadik Rockmaratont is a városban rendezzék meg. Kiemelte, hogy idén is figyelnek majd a hangosításra, hogy a városlakók nyugalmát ne zavarják. Egyeztetnek a horgászokkal, hogy ők is nyugodtan tudjanak hódolni szenvedélyüknek. Jó kapcsolatot ápolnak a rendvédelmi szervekkel, velük is mindenről egyeztetnek majd és minden kérésüket teljesíteni fogják. Betartják a szabályokat és erre kérik a fesztivál közönségét is. Idén, eddig kuriózumként a fesztivál életében három hivatalos esküvőt is tartanak majd a Maraton ideje alatt, anyakönyvvezető jelenlétében. Az off programok idén kibővülnek: felépítenek egy középkori falut a fesztivál területén és számos történelmi témájú előadással is készülnek a zenei programok mellett. Varga Zoltán örömét fejezte ki, hogy a fesztivál közönségének közel húsz százaléka már külföldről érkezik, mely mutatja az esemény térségben elfoglalt jó hírét és rangját is. Az előzetes várakozások szerint az idei fesztiválon lesz a legtöbb látogató, az sem kizárt, hogy a szombati nap telt házzal megy majd.
Az idei Rockmaratonra is jönnek külföldi húzónevek, úgy mint a Paradise Lost, a Rhapsody, a Napalm Death, a The Exploited, de a magyar metál és punk élvonala is képveselteti magát Rudán Joe-tól a Moby Dicken át az Akeláig.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Jókairól mai szemmel a könyvtárban
2025. már. 03.
A Magyar Széppróza Napja országos programja és a Jókai Mór 200 emlékév alkalmából tartottak előadás a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi eseményt novella-adaptáció és beszélgetés színezte. Hangkép.
Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját
2025. már. 03.
Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik
2025. feb. 25.
A közösségi kezdeményezés helyszíne nem meglepő módon a Resti Bisztró lesz, ahol a Rosti iskola gimnazistái mutatkoznak be egy-egy kamaratárlat erejéig – először most szerdán.
DSTV: a kamera igézetében
2025. feb. 24.
Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget. Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.
Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
2025. feb. 24.
Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.
DSTV: kis művészek toborzása
2025. feb. 23.
Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.
DSTV: a természet szerelmese
2025. feb. 22.
Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.