Csaló levelekre figyelmeztet az MNB
Csalók az ENSZ nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől, de a jegybank valójában nem működik közre ebben a tevékenységben - hívta fel a figyelmet a jegybank pénteken.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MNB bejelentés alapján értesült arról, hogy ismeretlenek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nevében küldenek angol nyelvű elektronikus leveleket magyar magánszemélyeknek, a világszervezet által kiutalt nagy összegű pénzküldeményről értesítve őket. A levelek szerint a pénzküldeményt az MNB csekk formájában küldi el nekik, amihez a csalók nagy összegű előzetes adminisztrációs költség befizetését kérik. Ha ezt a magánszemélyek teljesítik, újabb igazolási díjak befizetését kérik a kifizetéshez, ezúttal az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nevében.
A jegybankra vagy annak állítólagos elvárásaira hivatkozva legutóbb 2018 októberében, ezt megelőzően pedig 2016 decemberében küldtek ki a mostanihoz hasonló megtévesztő leveleket magyar ügyfeleknek. Az MNB a fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést nem végez és így költségeket sem számít fel, illetve azzal kapcsolatos ügyféladatokat sem igényel elektronikus levélben - hangsúlyozták a közleményben.
A mostani üzenetek feladói ismeretlen bűnözők, akiknek egyértelmű célja a fogyasztók megkárosítása. A jegybank kéri az üzeneteket kapott magánszemélyeket, esetleg gazdasági társaságokat, hogy ne válaszoljanak, az esetet jelezzék az MNB-nek és a rendőrségnek. Ha valaki mégis küldött pénzt a csalóknak, célszerű azt is haladéktalanul bejelenteni a nyomozó hatóságnak. A jegybank közölte: ilyen esetben ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.