Nagy csaták a nyitányon

spigott - 2019. szeptember 3. 12:38

Szoros mérkőzésekkel kezdődött meg hétfőn este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályának 2019/2020-as szezonja.

Véget ért a nyári szünet a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában szereplő együttesek számára, s tegnap este már újra tétmérkőzésen léptek pályára az elit osztály csapatai. A nap és a bajnokság első meccsét a Fejó-Therm és a Ködi Generál (volt Steelworkers) gárdái játszották, s utóbbiak Csehi Tamás duplájával léptek meg ellenfelüktől, s a 32. percben már 2-0-ra vezettek. Ugyan Nagy Dániel révén megfelezte hátrányát a Fejó, az utolsó percekben megőrizte előnyét a Ködi Generál, mely végül 2-1-es sikerrel kezdte a bajnoki pontvadászatot.

Kép: DO-archív

Hasonlóan nagy küzdelmet hozott a GBB Zrt. és az SZP-Asztalos SE mérkőzése, melyen azonban hiába szerzett kétszer is vezetést a GBB, ellenfele mindkét alkalommal egyenlíteni tudott. A térfélcsere után az "asztalosok" kerültek előnybe, s nekik összejött az, ami ellenfelüknek nem, s minimális előnyüket megtartva végül 3-2-es győzelmet arattak. Este nyolc órától a címvédő Karmacsi Autó FC mérette meg magát a Solarwelt-Dunabiztos ellenében, s bár a bajnoknak is meg kellett izzadnia, végül Szalánczi Gergő duplájának is köszönhetően 3-1-es sikert aratott a remekül küzdő Solarwelt-Dunabiztos ellen.

Eredmények

Fejó-Therm Kft. – Ködi Generál Kft. 1-2 (0-1)
GBB Zrt. – SZP-Asztalos SE 2-3 (2-2)
Karmacsi Autó FC – Solarwelt-Dunabiztos 3-2 (2-1)

A bajnokság állása: 1. Karmacsi Autó FC 3 pont, 2. SZP-Asztalos SE 3 pont, 3. Ködi Generál Kft. 3 pont, 4. Dunaferr 0 pont, 5. Hardferr Bau Kft. 0 pont, 6. Szil-Ker Ablak 0 pont, 7. GBB Zrt. 0 pont, 8. Fejó-Therm Kft. 0 pont, 9. Solarwelt-Dunabiztos 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

Hetedik helyért játszanak a juniorok

Hetedik helyért játszanak a juniorok

2025. júl. 19.

Nem sikerült legyőznie a házigazda Montenegrót, így "csak" a hetedik helyért játszhat a magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

DSTV: darts nyáron is

DSTV: darts nyáron is

2025. júl. 18.

Dunaújváros egyik legaktívabb és legösszetartóbb közössége a dartskedvelők tábora. Nyári helyzetjelentést kértünk a Dunaújvárosi Darts Clubból. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. júl. 18.

A második félidőben sokkal pontosabb dánok egy góllal legyőzték a magyar női junior kézilabda válogatottat a montenegrói Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

2025. júl. 17.

Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.

Elkészült a labdarúgók sorsolása

Elkészült a labdarúgók sorsolása

2025. júl. 17.

A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.