Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra
Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során, és ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón.
Horváth Ildikó úgy fogalmazott, hogy elkötelezettnek kell lenni a helyes antibiotikum-használatban, hiszen világméretű probléma az antibiotikumokra már rezisztens baktériumok megjelenése. Széles a skála, hiszen a kézmosástól az állategészségügyben használt antibiotikumokon át számtalan területen közbe lehet avatkozni - tette hozzá.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című kiemelt projektjének sajtótájékoztatóján az államtitkár kiemelte, már a háziorvosi ellátás során igyekeznek műszerfejlesztési forrásokat biztosítani, hogy az orvosok ne csak a jó szakmai tapasztalatukra támaszkodhassanak.
Az antibiotikum rezisztencia nagy kihívást jelent az egészségügyi ellátás során, ezen készítmények túlzott használata betegbiztonsági kockázatot jelent - hangsúlyozta. Az államtitkár jelezte, 2018-ban hoztak rendeletet a kórházon belüli fertőzések minél hatékonyabb megelőzésére, és fontosnak tartotta, hogy erre plusz forrásokat biztosít a kormány. Horváth Ildikó beszélt arról is, hogy Magyarországon komplex az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentése, ellenőrzése, de fontos ezen ellenőrzése erősítése.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az antibiotikum-nap alkalmából felelevenítette, hogy az 1930-as, 1960-as évek számítottak az antibiotikumok fénykorának, ám 1987 óta új antibiotikum-készítményeket nem fejlesztettek ki. A szakember kitért arra: az ezekre a készítményeknek ellenálló baktériumok kialakulásának oka elsősorban a nem megfelelő antibiotikum-használat, és ez leginkább a kórházi ellátás során okoz problémát.
Az országos tisztifőorvos szerint tudatosítani kell a lakosságban is, hogy antibiotikumot csak orvos utasítására szedjen annyi ideig és dózisban, ahogy azt az orvos rendeli. Jelezte, a kórházi fertőzések jelentőrendszere jól működik hazánkban, azonban törekedni kell, hogy minden esetben mikrobiológiai vizsgálat előzze meg az antibiotikum használatát, és a széles spektrumú antibiotikum helyett célzott készítményt rendeljen az intézmény.
Müller Cecília kiemelte, számos módszertani levelet adtak ki egyrészt a multirezisztens kórokozókkal szembeni védekezéssel és megelőzéssel kapcsolatban, illetve a négy leggyakoribb (érkatéter használat, lélegeztetés, húgyúti fertőzés, sebfertőzés) egészségügyi ellátás során fellépő fertőzések megelőzésére.
Oroszi Beatrix a kiemelt projekt szakmai vezetője arról beszélt: egy 2015-ös adatsor szerint az EU-ban 627 ezer ember megbetegedését okozták rezisztens kórokozók és 33 ezren bele is haltak valamilyen fertőzésbe. Ez a betegségteher nagyságrendileg megegyezik az influenza, a tbc és a HIV/AIDS okozta együttes megbetegedés esetszámaival.
A szakember kiemelte, a szóban forgó projekt alaposan körbejárja a témát, a program során helyzetértékelés készül, országszerte képzéseket indítanak és szakmai anyagokkal segítik az egészségügyi intézményeket a kórházi fertőzések hatékonyabb megelőzésében.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit
2025. szep. 13.
Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.
Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?
2025. szep. 13.
A közösségi mosdók helyes működéséhez elengedhetetlen a jól megválasztott papír kéztörlők használata. A mindennapi rutin részét képezik a munkahelyen, éttermekben vagy bármely kereskedelmi helyszínen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás.(X)
A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai
2025. szep. 11.
Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)
Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz
2025. szep. 10.
Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.