Eb-pótselejtezők - Bulgáriában kezd a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolása alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.
Pénteken az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz Marco Rossi együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért. "Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n" - idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala.
"Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb - idézte Georgi Dermendzhievet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal. - Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkozunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen".
A Nemzetek Ligája eredményei alapján a B és D divízióban kialakult a pótselejtezők négyes mezőnye, így ott csak azt kellett kisorsolnia a görögök Európa-bajnok csatárának, Angelosz Hariszteasznak, melyik elődöntő győztese legyen a finálé házigazdája. Az A divízióból viszont csupán Izland nem jutott ki a kontinensviadalra, így ott a C-ből kellett feltölteni a mezőnyt: a 2004-es Eb-döntő hőse pedig elsőként Izraelt húzta ki, ami azt jelentette, hogy az a csapat maradt a C divízióban és játszik Skócia vendégeként az elődöntőben, míg Magyarország mellett Bulgária és Románia átkerült az A-ba. A Nemzetek Ligája sorrendje alapján utóbbi játszik Izlandon, a magyarok pedig Bulgáriában.
A magyar válogatott négy éve pótselejtezőn harcolta ki a részvételt. Amennyiben ez most is sikerül, két csoportmérkőzését a múlt pénteken átadott Puskás Arénában játszhatja, a harmadikon pedig Németország vendége lesz Münchenben.
A pótselejtezők elődöntőinek párosítása:
A divízió:
Izland-Románia
Bulgária-Magyarország
B divízió:
Bosznia-Hercegovina - Észak-Írország
Szlovákia-Írország
C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia
D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia - Koszovó
Az elődöntőket március 26-án rendezik, a finálékat pedig 31-én.
A rovat további hírei: Sport
Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)
2025. ápr. 16.
Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Közel volt a dobogó a diákolimpián
2025. ápr. 15.
Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.
Kohász Élet Szabó Zsolttal
2025. ápr. 15.
Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.
Végül biztos siker a rangadón
2025. ápr. 15.
Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.
Tartja első helyét a DFC
2025. ápr. 14.
Korán kétgólos előnybe került, s végül magabiztos sikert aratott Csór elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Három szettben nyert a Dág
2025. ápr. 14.
A második és harmadik szettben nagyot küzdött, de nem tudta megakadályozni a házigazda Dág sikerét a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap esti fordulójában.
Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton
2025. ápr. 13.
A hetedik helyen fejezte be a felemáskorlát döntőjének küzdelmeit az eszéki világkupán a DKSE tornásza, Makai Lilla.