"Legyen mindenkinek karácsonya!" – sikeres gyűjtés után

Öcaline - 2019. december 24. 9:29

Bébiétel és gyerekruha, tartós élelmiszer, korcsolya és játékok – mélyszegénységben élő családok karácsonyát tette fényesebbé az Elektromos Fűtés Kft. karácsonyi gyűjtőakciója. Az ünnepi ajándékosztás tegnap kora délután volt a Béke városrészi bázison. Örömteli összegzés a hajtás után!

Remek karitatív kezdeményezéssel rukkolt ki karácsonyra készülve az Elektromos Fűtés Kft. – Simon Csaba ügyvezető már a DO-n megjelent előhangban elárulta, hogy bíznak az összefogás erejében, és  mint a hétfő délutáni ajándékosztáson kiderült, nem is volt alaptalan a bizalom. Sokan segítették ruhákkal, tartós élelmiszerrel, játékokkal, de még tápszerrel és bébiétellel is a "Legyen mindenkinek karácsonya!" mottóval szervezett jótét célú közösségi kezdeményezést.

A gyűjtéssel mélyszegénységben élő családok támogatását célozták, és többen be is futottak a hívó szóra a Béke városrészi központba, elevenítette fel honlapunk érdeklődésére Simon Csaba:
– Nagy öröm, hogy sok gyermek és szülő számára tudtunk ajándékot adni kolléganőimmel. Öröm volt látni, hogy anyukák, apukák meghatódva figyelték gyermekeiket ahogy a játékok és ruhák között válogatnak. És persze sz is gyönyörűség, hogy kolléganőim és gyermekeink mekkora önzetlenséggel és lelkesedéssel  segítettek szebbé tenni sok család karácsonyát – büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodálatos emberek vesznek körül. Köszönjük a sok támogatónak a rengeteg adományt, és az érintett óvodák, bölcsődék vezetőinek a segítséget. Köszönöm a Perkáta Egyházközösségi Karitász együttműködését – és külön köszönet jár Vátkai Zoltánnak az önzetlenségéért! 
A gyűjtőakció kezdeményezője kérdésünkre kiemelte: mindenkinek azt kívánja az ünnepi időszakban, amit tegnap megtapasztalhattak! A sok örömteli arcot, a sok csillogó és könnyes szempárt – és az öleléseket, amiket az ajándékokért kaptak cserébe. 

Köszönet minden támogatónak! Legyen mindenkinek boldog karácsonya!

A rovat további hírei: Mozaik

Borongós, de viszonylag enyhe idő várható

Borongós, de viszonylag enyhe idő várható

2025. dec. 01.

A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.

DSTV: Rosti Pál nyomában

DSTV: Rosti Pál nyomában

2025. nov. 30.

Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.

Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat

Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat

2025. nov. 29.

Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.

Nyílt nappal startol a várospont

Nyílt nappal startol a várospont

2025. nov. 29.

Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!

Karácsonyi börze a Generációk Házában

Karácsonyi börze a Generációk Házában

2025. nov. 27.

Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.

Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel

Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel

2025. nov. 27.

Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)

Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell

Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell

2025. nov. 26.

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a személyes tér védelme milyen fontos szerepet játszik az életünkben? Otthonaink, irodáink és egyéb tereink megfelelő védelme elengedhetetlen számunkra. (X)