Időjárás: borult, párás, szeles napok jönnek
Nem a szebbik arcát mutatja a tél, továbbra is kitart a ködös, borult idő a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Előbb csapadékos, aztán szeles időszakra készülhetünk, a hét közepén lehet némi napsütés, de a hét végére úja beborul.
"Elszórtan ónos eső!" – figyelmeztet előrejelzésében Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus időjárási portál szerkesztője. Ahogy az utcára lépve tapasztalhatjuk is, kitart a borult, párás idő. Elszórtan, főleg délkeleten, valamint a keleti országrészben fordul elő hószállingózás, ónos szitálás, ónos eső (!!!), helyenként eső. Gyenge marad a nyugati, északnyugati szél, a reggeli gyenge fagy után 3-7 fok között alakul a hőmérséklet, a széltől védett, fagyzugos helyeken néhány fokkal hűvösebb lehet.
A folytatás sem ígér sok jót a napsütés barátainak: a friss modellek szerint kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé alakul ki eső, az északi, északkeleti tájakon eleinte hó, havas eső is lehet. Megerősödik a szél, előbb a délnyugati, majd estétől az északnyugati légmozgás fokozódhat viharossá, a nyomában este egy-egy zivatar, esetleg hózivatar is előfordulhat. A nappali felmelegedés erősebb lesz – 6-10 fokos csúcsokkal is számolhatunk. Némi változást ígér a szerda és a csütörtök – gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett némi napsütésben is bízhatunk. Még előfordulhat egy-egy futó zápor, hózápor, és erős marad a nyugati, északnyugati szél. A hőmérsékleti értékek tekintetében nem várható számottevő változás, délutánonként 6-9 fok közötti értékeket mérhetünk térségünkben.
A hét utolsó napjaira visszatér a felhős, jellemzően borult, párás idő: péntektől egészen vasárnapig erősen felhős időre van kilátás, de csak elszórtan lehet kisebb eső. Az északnyugati szél veszít erejéből, de még így is élénk marad – és továbbra is 5-8 fok körül alakul a csúcsérték.
(Fotó: Így látjuk MI! – Horváth Éva Viktória képe)
A rovat további hírei: Mozaik
Kezdődhet a nagy közös tekerés!
2025. máj. 09.
A város egyik meghatározó közösségi eseményeként rendezik meg a XXXIX. Bringatúrát szombaton. A táv és a menetrend ismerős, itt a pontos program és az útlezárások terve is! Bízzunk a jó időben, vidám tekerést mindenkinek!
DSTV: örömtánc a téren
2025. máj. 09.
Remek közösségi eseménnyel ünnepelték a tánc világnapját a Városháza téren, derül ki a DSTV összegzéséből. A helyszín megtelt táncos lábú városlakókkal – örömtáncos közösség hívta soraiba az érdeklődőket a megmozdulás során. Hangkép.
DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 2.
2025. máj. 07.
Remek közösségi élményt kínált a vendégeknek a Sugárúti Fesztivál forgataga május 1-jén, derül ki a DSTV újabb összegzéséből. A már zengetett felvonulás(ok) mellett számos érdekes program is várta a látogatókat a Vasmű úton és kapcsolt részein. Hangkép.
A természet ünnepe Kishantoson
2025. máj. 06.
Dunaújvárosi közreműködői is lesznek, dunaújvárosi vendégeket is várnak, az elmúlt évek hagyományát folytatva újra megrendezik a Madarak és Fák Napja című eseményt – a gazdag, színes kínálattal szombaton csalogatják a közönséget!
DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 1.
2025. máj. 06.
Hamar közkedveltté vált a városlakók körében a Sugárúti Fesztivál, derül ki a DSTV visszatekintő sorozatának első darabjából. A majális kezdetének két meghatározó eleme a veteránautós, majd a közösségi felvonulás volt – szó szerint átütő sikerrel. Hangkép.
Bőven kapunk az égi áldásból a héten
2025. máj. 05.
Változékony, jellemzően csapadékos időt ígér a következő napokra a DO meteorológiai szakértője. A hét végéig kitartanak az esőfelhők térségünkben – és az elmúlt napok nyárias értékei is mérséklődnek.
Sugárúti Fesztivál: városi világtalálkozó és időkapu a Vasmű úton (teljes galériával)
2025. máj. 02.
Mivel a programok, akciók, kirobbanó sikerű teljesítmények akár címszavas felsorolása is messze meghaladná e dolgozat kereteit, ezúttal egy másik megoldás mentén mutatom a Sugárúti Fesztivál május 1-jei történéseit.