A továbbjutás küszöbén az Újpest

spigott - 2020. február 26. 20:17

A negyeddöntős párharc harmadik meccsén is kikapott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, így az UTE egy győzelemre került a továbbjutástól.

A hazai környezetben elveszített első két meccs után ma este már Újpesten korcsolyáztak jégre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, s David Leger tanítványainak muszáj volt nyerniük ahhoz, hogy ne kerüljenek már-már reménytelen helyzetbe a négy nyert meccsig tartó párharcban.

A DAB kanadai szakvezetője pár helyen bele is nyúlt a sorok összetételébe, s visszatért a csapatba Tom Zanoski is, ám a mieink ennek ellenére sem kezdtek jól, mert egy kihagyott ziccer után már a 4. percben lekontrázta a mieinket az Újpest, s Varga közeli lövésével a vezetést is megszerezte (1-0). A 8. percben tovább rontott helyzetén együttesünk, mely saját harmada előtt adta el a korongot, ziccerbe hozva ezzel Ainsworth-t, aki nem is hibázta el szólóját, így az elmúlt két meccshez hasonlóan ezúttal is korán kétgólos hátrányba kerültek a Bikák (2-0). A folytatás sem volt sajnos szebb, mert hiába védekezett ki egymás után két hátrányt is a DAB, egy újabb eladott korongból Ainsworth megszerezte második találatát is a 18. percben, így igen korán eldőlni látszott a találkozó.

Képek: DO-archív

Az első húsz perc végén egy, majd a második elején még kettő fórt hagyott ki együttesünk, mely hiába került többször is ajtó-ablak helyzetbe, egymás után puskázta el lehetőségeit, így nem sikerült feljebb zárkóznia. Miután kiegészültek az újpestiek, már egyenlő erők küzdelme zajlott a jégen, ám a Bikákhoz hasonlóan az UTE sem tudott élni helyzeteivel. Egészen a 39. percig, mikor ismét lekontrázta csapatunkat a fővárosi alakulat, mely Ainsworth harmadik góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést (4-0).

Főleg úgy, hogy a harmadik felvonás elején pillanatok alatt összeszedett két emberhátrány együttesünk, s hiába sikerült ezeket kivédekezni, értelemszerűen nem volt esélye arra, hogy támadásokat vezessen hátránya csökkentéséért. Az 51. percben újabb újpesti fórt védekeztek ki a Bikák, ám ennek a részsikernek sem örülhettek, mert nem sokkal később sokadszor is eredményesen fordult le a házigazda, mely Odnoga góljával növelte tovább vezetését, s végül nagyon sima, 5-0-s győzelemmel lépett újabb nagyot a továbbjutás felé.

UTE – DAB 5-0 (3-0, 1-0, 1-0)

UTE: Duschek – Henderson, Varga 1, Benk, Csamangó, Sikorcin, Kiss-Rusk, Saukko (2), Ainsworth 3 (1), Di Diomete (2), Reed (2), Horváth A., Kovács A. (1), Godó, Odnoga 1, Vincze, Horváth Á., Kovács S. Vezetőedző: Baróti Zsolt.

DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi, Azari, Dansereau, Silló, Hüffner, Lendák, Dansereau, Somogyi, Turcotte, Hruby, Ráduly, Dósa, Gebei, Németh, Tamás, Zanoski, Gulácsi, Pinczés, Subotic. Vezetőedző: David Leger.

A rovat további hírei: Sport

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.