Mesedélután csütörtökönként a könyvtárban
Az intézmény vezetése nyáron sem hagyja program nélkül a gyermekeket: kreatív foglalkozással egybekötött mesés délutánt szerveznek.
A József Attila Könyvtár a gyermekkönyvtárba várja a legifjabb látogatókat július 9-én 16 órától. Előtte pedig már 13 órától kreatív foglalkozásra várják a gyermekeket, amikor hajtogathatnak, vághatnak, ragaszthatnak és festhetnek is. Ezután pedig meghallgatják Marcsi néni meséjét vagy megnézhetnek egy papírszínházi előadást.
Következő időpontok: július 9., július 30., augusztus 6. és augusztus 13.
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.