Augusztusban ismét megrendezik OrgonaPont koncertsorozatot és az Orgonák éjszakáját
Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját, írja az MTI.
Az Orgonák éjszakája idén is tartogat különlegességet: az eseményre komponált Invocation című zenemű, "közös hangként" minden programon felcsendül - olvasható a szervezők MTI-hez eljutatott hétfői közleményében. A tájékoztató idézi Szamosi Szabolcsot, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatóját, orgonaművészt, aki hangsúlyozta: az eseményen a Filharmónia Magyarország által szervezett nagykoncertek és a flashmob jellegű megmozdulások mellett lehetőséget biztosítanak arra, hogy bárki regisztráljon, és saját szervezésű programmal csatlakozzon az országos Orgonák éjszakájához.
Mint írják, a regisztrálók különböző kategóriákba sorolt programokkal kapcsolódhatnak az eseményhez: orgonakoncerttel, orgonás liturgiával, de akár az orgonához kapcsolódó egyéni ötlettel - az előadástól a kiállításon keresztül a hangszerbemutatóig.
Tavaly az Orgonák éjszakája keretén belül több mint száz regisztrált eseményen, négy országban, több mint százezer orgonasíp szólalt meg egyszerre, mellyel rekordot döntött a rendezvény - olvasható a közleményben.
Forrás: mti.hu
Fotó: pixabay.com
A rovat további hírei: Kultúra
Albumbemutató az ICA-D sorozatában
2025. nov. 13.
Folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új zenei sorozata, méghozzá ezúttal a városunkból indult szerzőt felvonultató programmal. Zene és beszélgetés pénteken!
DSTV: a történelemről – új fénytörésben
2025. nov. 13.
Horváth Béla tanár urat nem kell bemutatni a városlakóknak, derül ki a DSTV terjedelmes összegzéséből. Rendszeresen tart történelmi témájú előadásokat – most éppen az MMK-ban kezdett sorozatot, új megvilágításba helyezve a történelmi tényeket. Hangkép.
"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"
2025. nov. 09.
Prieger Zsolt a József Attila Könyvtár meghívására Nagy Katicával mutatja be az Országos Könyvtári Napok időszakában elmaradt József Attila-összeállítást – a "Szívünkből zuhanó szelek" című zenés irodalmi estre jövő szerdán délután várják a költészet szerelmeseit. Interjú, az évtizedes ismeretség nyomán tegező formában.
ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel
2025. nov. 09.
Komoly sikerrel mutatta be a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a tragikusan fiatalon elhunyt alkotó, Kim Corbisier életművének fontos darabjait. A Kitöltetlen című tárlat az évad meghatározó kiállítása volt – az alkotások után különleges dokumentumfilm bemutatójára várják a vendégeket jövő kedden.
DSTV: a verselők közössége
2025. nov. 08.
Az MMK hosszú évek óta ad otthon a verskedvelőknek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Írisz Versszínpad szavalói a költemények előadásán kívül zenével, énekkel is kedveskednek a hallgatóságának – méghozzá rendszeresen. Hangkép.
Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 07.
Mint ahogyan azt már megszokhatta a város apraja-nagyja, az őszi időszakban is színes programok várják a gyerekeket, családokat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Az őszi szünet egy napján kézműves foglalkozás és a nagyon kedvelt papírszínház hívogatta az érdeklődőket.
Feltóti Sándor emlékezete – új tárlattal folytatódott a Rosti tantermi sorozata
2025. nov. 06.
Az intézmény volt tanárára, de egyúttal a költőre, a fotóművészre, az elveihez, a kritikus gondolkodás jogához haláláig makacsul ragaszkodó értelmiségire is emlékezik és emlékeztet a kiállítás, amelynek a Rosti iskola ad otthont. A bemutató megnyitója gazdag, fájdalmasan szép emlékidézéssé vált a közelmúltban.









