Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

doszerk - 2020. augusztus 8. 7:52

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető kiemelte: a járványhelyzet következményeinek enyhítése érdekében a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Tájékoztatása szerint a pályázatot augusztus 10-étől lehet benyújtani.

Beszámolt arról is, hogy 4,8 milliárd forintos keretet szánnak a minőségi bormarketingre. Mint mondta, ezt az összeget arra fordítják, hogy minden magyar ember ismerje meg a kiváló minőségű magyar borokat.

Szavai szerint még soha nem volt olyan aktuális a borfogyasztást kísérő egészségedre! jókívánság, mint most. A rendkívüli helyzetben még nagyobb jelentősége van az egészségnek, mint máskor - mondta a miniszter.

Nagy István beszédében méltatta, hogy az augusztus 7. és 30. között zajló balatonfüredi borhetek az összefogásról szól, és az élet szépségét hirdeti. Mint mondta, minden esztendőben Balatonfüred városának életszeretete hatja át a rendezvényt.

A bor hozzátartozik a jókedvhez, ezt jöttünk ünnepelni - tette hozzá.     Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) azt hangsúlyozta, sokáig kérdéses volt, hogy megtartják-e a borheteket a járványhelyzet miatt, végül a biztonsági intézkedések betartásával a rendezvény lebonyolítása mellett döntöttek.     A balatonfüredi Tagore sétányon 24 Balatonfüredi-Csopaki borvidékről származó borász kínálja közel 300 féle borát.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció, pixabay.com

A rovat további hírei: Kultúra

"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"

"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"

2025. nov. 09.

Prieger Zsolt a József Attila Könyvtár meghívására Nagy Katicával mutatja be az Országos Könyvtári Napok időszakában elmaradt József Attila-összeállítást – a "Szívünkből zuhanó szelek" című zenés irodalmi estre jövő szerdán délután várják a költészet szerelmeseit. Interjú, az évtizedes ismeretség nyomán tegező formában.

ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel

ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel

2025. nov. 09.

Komoly sikerrel mutatta be a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a tragikusan fiatalon elhunyt alkotó, Kim Corbisier életművének fontos darabjait. A Kitöltetlen című tárlat az évad meghatározó kiállítása volt – az alkotások után különleges dokumentumfilm bemutatójára várják a vendégeket jövő kedden.

DSTV: a verselők közössége

DSTV: a verselők közössége

2025. nov. 08.

Az MMK hosszú évek óta ad otthon a verskedvelőknek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Írisz Versszínpad szavalói a költemények előadásán kívül zenével, énekkel is kedveskednek a hallgatóságának – méghozzá rendszeresen. Hangkép.

 

Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban

Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban

2025. nov. 07.

Mint ahogyan azt már megszokhatta a város apraja-nagyja, az őszi időszakban is színes programok várják a gyerekeket, családokat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Az őszi szünet egy napján kézműves foglalkozás és a nagyon kedvelt papírszínház hívogatta az érdeklődőket.

Feltóti Sándor emlékezete – új tárlattal folytatódott a Rosti tantermi sorozata

Feltóti Sándor emlékezete – új tárlattal folytatódott a Rosti tantermi sorozata

2025. nov. 06.

Az intézmény volt tanárára, de egyúttal a költőre, a fotóművészre, az elveihez, a kritikus gondolkodás jogához haláláig makacsul ragaszkodó értelmiségire is emlékezik és emlékeztet a kiállítás, amelynek a Rosti iskola ad otthont. A bemutató megnyitója gazdag, fájdalmasan szép emlékidézéssé vált a közelmúltban.

ICA-D: kortárs zenei est

ICA-D: kortárs zenei est

2025. nov. 06.

 

Új sorozat első állomására várják a komolyzene iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken délután. Hallott már élőben kortárs csellózenét? Itt a remek alkalom!

 

Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban

Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban

2025. nov. 04.

Ünnepélyes, író-olvasó találkozóval egybekötött eredményhirdetéssel ér véget a SZÓforgató – BETŰvető 2025 elnevezésű játékos sorozat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.