Nézők előtt rendezik meg az Európai Szuperkupát

doszerk - 2020. augusztus 25. 15:46

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében nézők előtt rendezik meg szeptember 24-én az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapást a Puskás Arénában.

Kép: MTI

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a nézőtéri kapacitás harminc százalékát használhatják ki a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-ligában diadalmaskodó Sevilla budapesti összecsapásán. Az MLSZ közleménye szerint az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.

"Bízunk benne, hogy a budapesti Szuperkupa-döntő lesz az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi mérkőzéseket ismét szurkolók előtt rendezhessük meg. Szorosan együttműködve dolgozunk a magyar szövetséggel és a magyar kormánnyal azon, hogy biztosíthassuk a résztvevők és a szurkolók egészségének megóvásához szükséges intézkedéseket" - fogalmazott az európai szövetség közleményében Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget. A Puskás Aréna befogadó képessége 67 ezer néző.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.