Tisztújító közgyűlés az úszóknál
Választó közgyűlés megtartásáról döntött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége, amely szerdán egységesen szavazott a tisztújítás mellett, és a közgyűlést szeptember 27-re írta ki.
Wladár Sándorék új meghatalmazást kérnek a tagságtól! (Kép: MTI/Mohai Balázs)
"Bár a mandátumunk eredetileg 2022-ig szól, mégis úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben, illetve a szövetség előtt álló feladatok lehető legmagasabb színvonalú megoldása érdekében új, hosszú távra szóló felhatalmazást kérünk a tagságtól" - idézte a MÚSZ közleménye Wladár Sándor elnököt. Moszkva olimpiai bajnoka elmondta, a tokiói játékok elhalasztása egyszerre támasztott új kihívásokat és teremtett új lehetőségeket versenyzőknek és a szövetségnek egyaránt. "Ha tagszervezeteink ismét bizalmat szavaznak nekünk, akkor egyedi módon, két olimpiai szereplés előkészítésében vállalhat szerepet a MÚSZ vezérkara.
A felelősségünket csak növeli, hogy elengedhetetlen generációváltás előtt áll a válogatott, óriási előny lehet, ha ennek menedzselését ugyanaz a szakmai vezérkar végzi el, nem kell féltávnál egy esetleges váltás miatt nem várt problémákkal szembesülni" - fejtette ki. Wladár Sándor hozzátette: ugyanez vonatkozik a MÚSZ előtt álló egyik legnagyobb feladat, a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokság megszervezésére, amelyet az új MÚSZ-vezetés immár zavartalanul vihet végig, és indíthatja el a kormányzattal közösen a 2027. évi vizes világbajnokság előkészületeit is.
"Ezen a két világbajnokságon már egy új, jelentősen átalakult válogatott szerepel majd - a fiatal tehetségek lehető leghatékonyabb felkészítéséhez hosszabb távú programokra van szükségünk" - közölte a MÚSZ 2017 őszén megválasztott elnöke, aki szerint az új, ötéves mandátum garanciát jelenthet arra, hogy a szövetség be tudja fejezni a hosszú távú programjait, amelyek megvalósítása a világjárvány és annak következményei miatt az idén lelassult. Megemlítette az Úszó Nemzet Programot, a létesítményfejlesztések folytatását, az úszóedzői licenszrendszer kialakítását, illetve az úszósport utánpótlásbázisát adó Jövő Bajnokai program új verziójának felépítését. "Azt pedig a magyar sportrajongók évről évre láthatják, a nyugodt szakmai munka milyen fantasztikus eredmények sorát hozza az aktuális világversenyeken" - szögezte le.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok
2025. dec. 01.
Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.
Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók
2025. dec. 01.
Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.
Ezúttal az Újpest örülhetett
2025. dec. 01.
Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.
Nem volt esély a MEAFC ellen
2025. nov. 30.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.
Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
2025. nov. 30.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Elmaradt a bravúr Görögországban
2025. nov. 30.
A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
DSTV: régiós edzés az uszodában
2025. nov. 29.
Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.








