Tortával ünnepelték a negyvenéves gorillát
Tortával ünnepelték a negyvenéves Golo nevű hím gorillát a Budapesti Állatkertben, az emlős születésnapja vasárnap lesz, de az intézmény gondozói már pénteken felköszöntötték az ünnepeltet.
A stuttgarti születésű állat 1989 óta él a magyar főváros állatkertjében, ahol az idők során két nősténytől összesen öt utódja születetett, ma már nyolc unokája is van. A budapesti gorillacsapat vezére különleges, a gorillák szája íze szerint elkészített tortát kapott - olvasható a közleményben.
Mint írják, a torta alapja piskóta volt, amelyre gránátalmás túrókrém került, a tetejét pedig különféle gyümölcsökkel, többek között almával, barackkal, eperrel, málnával és kiwiszeletekkel díszítették a gondozók. A torta oldalára hosszában félbevágott banánokat szegeztek fel ropival. A születésnapi finomságokból természetesen jutott az ötfős gorillacsapat többi tagjának is. A zsúron használt tányérok is ehető anyagból, préselt búzakorpából készültek.
Golo 1980. szeptember 27-én született a stuttgarti Wilhelma Állat- és Növénykertben. Golo és egy Liesel nevű nőstényt frigyéből az évek során három kölyök született a magyar fővárosban; Dango, Gorka, majd Ebobo. A fent említett három utódon kívül Golónak még két másik kölyke is született Budapesten egy fiatalabb nősténytől. Golo öt gyereke közül Dangónak, Gorkának és Ebobónak már saját utódaik is vannak, így Golo nyolcszoros nagypapának számít.
A kommüniké emlékeztet, hogy a természetben a gorillák ritkán élnek 35-40 évnél tovább. Az állatkerti állatok rendszerint sokkal magasabb kort élnek meg, mint a természetben élő fajtársaik. A jelenség legfőbb oka az, hogy az állatkerti élet sokkal kevésbé küzdelmes. A leghosszabb ideig élt ismert gorilla, szintén egy állatkerti állat, sőt, a világ első állatkerti születésű gorillája volt. A Colo nevű nőstény néhány héttel még a hatvanadik születésnapját is túlélte.
A gorillák fajai és alfajai közül a Budapesti Állatkertben az Afrika középső részének nyugati felében őshonos nyugati síkvidéki gorillákkal (Gorilla gorilla gorilla) foglalkoznak. Ezek az állatok a természetben kritikusan veszélyeztetettnek számítanak. A Fővárosi Állat- és Növénykert 1989 óta vesz részt annak a tenyészprogramnak a munkájában, amely az európai állatkertekben élő gorillák természetvédelmi célú szaporítását hangolja össze - áll az összegzésben.
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.