Tokió 2020 - Március 25-én rajtol a váltófutás az olimpiai lánggal
Az olimpiai fáklyafutás rajtjára a jövő évi tokiói nyári játékok előtt március 25-én kerül sor Fukusima prefektúrában - tudatta honlapján a japán szervezőbizottság hétfőn.
Kép forrása: AFP (Aris Messinis)
A menetrend és az útvonal is követi az eredeti tervet, amelyet a koronavírus-járvány és az olimpia elhalasztása miatt nem sikerült megvalósítani. A váltófutás 121 napig tart, és az ország mind a 47 prefektúráján keresztülviszik. Ugyanakkor a szervezők számos intézkedéssel akarnak gátat vetni a koronavírus terjedésének. E terv részeként csökkentik a lángot kísérő járművek és személyek számát, s az egyes állomásokon szűkebbre szabják a kapcsolódó ünnepségek mértékét is. A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég részvételével az ókori játékok helyszínén, Olümpiában.
A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át a fáklyát az athéni Panathinaiko Stadionban a koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett ünnepség keretében. A láng március 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. Az olimpia 2020-ról 2021-re halasztásáról szóló döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltót törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként. A lángot azóta Fukusimában őrizték, majd szeptember 1-jén kiállították a tokiói Japán Olimpiai Múzeumban, ahová különleges ünnepség keretein belül szállították át. Jelenlegi helyén november 1-ig marad. Az elnevezését - Tokió 2020 - megőrző olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között tartják.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Férfi vízilabda Eb - Nehéz ágon a magyar válogatott
2025. szep. 14.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.
Hazai vereség a gólzáporban
2025. szep. 14.
Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.
Világkupa-főpróba és válogató a vb-re
2025. szep. 13.
Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.
A remek kezdés ellenére kikapott a DAB
2025. szep. 13.
Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.
Miskolcon rajtol a DAB
2025. szep. 12.
Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.