A Ferencváros következik!
Kőkemény negyven perc vár a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatára a Ferencváros elleni hazai bajnokin is.
Remek és nagyon fontos győzelmet aratott a bajnokság hétfői játéknapján a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely a Nyírgyulaj otthonából hozta el a három pontot 3-1-es sikerének köszönhetően. Frank Tamás együttesének öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis a hazaérkezést követően már meg is kezdte felkészülését az előtte álló újabb találkozóra, melyet pénteken este negyed kilenctől rendeznek meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Futsalosaink ellenfele az a Ferencváros lesz, mely katasztrofálisan kezdte az idei szezont, hiszen az első öt játéknapon vereséget szenvedett, s bár legutóbb sikerült egy 8-8-as döntetlent elérnie az Újpest ellen, ennek sem örülhetett igazán, mert négygólos előnyt adott le úgy, hogy a lila-fehérek hét másodperccel a meccs vége előtt, emberhátrányból mentették meg az egyik pontot. Ez már sok volt edzőjüknek, Madarász Jánosnak is, aki a mérkőzést követően felajánlotta lemondását, s mivel azt a csapat vezetése el is fogadta, így Dunaújvárosba már Machalek Attila irányításával érkeznek a zöld-fehérek.
Képek: DO-archív
A vendégek helyzetéből adódóan egy nagyon motivált, a győzelemért foggal-körömmel küzdő ellenfélre számíthatnak a mieink, ám mint azt Frank Tamás vezetőedző elárulta, a céljuk természetesen így is az lesz, hogy itthon tartsák a bajnoki pontokat.
- A Fradi egy jó csapat, kiváló játékerővel, egyénileg nagyon jó játékosai vannak, de csapatként egy kicsit meg vannak zuhanva, s ezt nekünk ki kellene használnunk. Bár a vendégeknek van legalább négy olyan játékosa, aki egy-egy egyéni villanással képes eldönteni a mérkőzést, nem feltétlenül azt tervezzük, hogy beállunk a kapu elé és csak védekezünk. Nagyon örülünk a Nyírgyulaj elleni győzelemnek, megdolgoztunk érte, meg is érdemeltük, s bár nagyon nehéz csata vár ránk pénteken is, a célunk természetesen a három pont megszerzése lesz.
A rovat további hírei: Sport
Ünnepi foci a DLSZ Arénában
2025. aug. 24.
A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.
Fájó búcsú a kupától
2025. aug. 24.
Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.