Parkoló felszabadítás: háztól szállítanak
Újabb "helyfoglalóktól" szabadította meg a közelmúltban a városvezetés a parkolókat: ezúttal kilenc üzemen kívül helyezett kocsit szállítottak el az illetékesek, amelyeket a megkeresés, felszólítás ellenére sem távolítottak el tulajdonosok a közterületről. És még nincs vége.
"Parkolni lehet, foglalni a helyet nem" – ez lehetne a jelszava annak a felszabadító akciónak, amely a közelmúltban is folytatódott: ennek során kilenc jobb sorsra érdemes járművet vontattak el kényszerrel a parkolókból.
Nehéz ügyek
A Kormányablak közelében, az Október 23. téren saját szemünkkel láthattuk, amint a vontatóautó egy fehér Suzuki személygépkocsit távolít el a parkolóból. A helyszínen Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere elmondta: nincs könnyű dolguk ezekkel a járművekkel.
– Azok az autók, amelyek még rendelkeznek rendszámmal, viszont láthatóan hónapok óta állnak egy helyben, tehát „megértek” az elszállításra, ők jelentik a könnyebb eseteket; egyéni azonosító jel alapján még fellelhetőek a tulajdonosok. Hozzáteszem: az is előfordul, hogy az ilyen esetekben megkeresett üzemben tartó jelzi, hogy fizeti a kötelező biztosítást és a gépjármű adót erre a kocsira, így ő felmentést kap az elszállítás alól. Egy rendszám nélküli autó birtokosát viszont a rendőrség bevonásával tudjuk kizárólag felkutatni, ami jelentősen megnehezíti a dolgunkat. Emellett természetesen hosszabb időt is vesz igénybe.
Az utolsó esély után
Természetesen mielőtt a végső megoldásra kerülne a sor, jelesül az autó elszállítására, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tulajdonos saját maga távolítsa el a közlekedési eszközt, emelte ki az alpolgármester:
– Amennyiben ez nem megoldott, vagyis a tulajdonos nem reagál, csak ekkor teszünk lépéseket az önkormányzat és a közterület-felügyelet részéről a vontatásra. A mai napon kilenc autó került erre a sorsra, ám több tucatnyi ügyben várhatnak lépéseket a városlakók. Folytatni is fogjuk az elszállításokat; ezek az esztétikum és a praktikusság, a parkolóhelyek szűkössége mellett természetesen a környezettudatosságot is szolgálják.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent
2024. máj. 21.
Az Európai Unió Régiók Bizottsága azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az Európa napon világítsák ki központi épületeiket és ezzel emlékeztessenek arra, hogy egy hónap van vissza az európai választásokig. Dunaújváros is csatlakozott a felhíváshoz.
Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!
2024. máj. 19.
Évek óta nagy siker a résztvevők körében, és egyúttal a Közbiztonsági rendezvénysorozat eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének ezúttal a Városháza tér ad otthont, méghozzá május 24-én, pénteken.
Kutyamérgezés: háromszázezer forint a nyomravezetői díj
2024. máj. 18.
Már több hete borzolja a kedélyeket, hogy valaki a felső Duna-parton mérgezett állateledelt szór el, és ezzel veszélyezteti az arra sétáltatott kutyák életét.
Újra megnyílt a Budai Nagy Antal úti hulladékudvar, várják a lomokat!
2024. máj. 17.
Már a városlakók rendelkezésére áll a hulladékudvar Dunaújvárosban, ahol a lomtalanításokon túl bármikor letehetik a felgyűlt lomokat, hulladékokat. A hulladékudvar a Budai Nagy Antal úton található a Dunanett telephelye mellett.
Teljes útfelújítás a két körforgó között
2024. máj. 17.
Hamarosan munkagépek zajától lesz hangos a Béke városrészi körforgó és a Kandó Kálmán téri körforgó közötti autóút. Ezt a szakaszt ugyanis teljesen felújítják – erről a soron következő útfelújításról számolt be kedden Pintér Tamás polgármester.
Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés
2024. máj. 17.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!
Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain
2024. máj. 16.
Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.