EKÁER, BIREG: ingyenes online előadást szervez a kamara
Az EKÁER és a BIREG rendszerről, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tart előadást Kovács-Kneitner Lea, a TILEA Tanácsadó Kft. ügyvezetője február 23-án. Az online rendezvény 13 órakor kezdődik.
Az előadást elsősorban azoknak a gyakorló szakembereknek, vállalkozóknak ajánlják, akik használói az EKÁER és BIREG rendszereknek, és szeretnék a vállalatuk logisztikai, kereskedelmi folyamatait összehangolni az EKÁER rendelet és BIREG rendelet 2021-es előírásaival, továbbá szeretnék megismerni az aktuális adóellenőrzési eljárásokat is. Az előadás ezen főbb problémákra összpontosít, kiemelve a jogszabályok elméleti rendelkezéseit, azok értelmezését, emellett bemutatja a gyakorlati alkalmazás során felmerülő megoldási lehetőségeket is.
Az előadás keretében lehetőség nyílik egyedi problémák, kérdések interaktív megfogalmazására és az előadóval történő megvitatására is.
A tételes program szerint 12.45-13 óra között lesz lehet csatlakozni az online rendszerhez – a konzultációval koronázott online előadásra 13-15 óra között kerül sor. A tervek szerint az alábbi témakörökről hallhatnak az érdeklődők:
– az EKÁER, BIREG rendszer 2021. évi szabályai – kinek, mikor, miről kell bejelentést tennie?
– a kockázatos, nem kockázatos termékek kezelése – BIREG / EKÁER
– a kockázatos termékek besorolása
– milyen adatokat kell bejelenteni az új szabályok szerint, milyen adatok bejelentése nem szükséges
– mentességek – BIREG, EKÁER esetén
– 3. országbeli, EU-s, belföldi fuvarok kérdése
– a feladó, a címzett, a fuvarozók felelősségi kérdései; melyik, mikor tesz és miről bejelentést?
– meddig lehet bejelentést tenni az EKÁER, BIREG rendszerbe?
– az önkéntes bejelentés kérdése
– a speciális ügyletek kérdésköre: háromszög-, láncügylet, vevői készlet, göngyöleg, bérmunka, visszáru
– az informatikai felület használatának kérdései
– milyen dokumentáció szükséges? – szerződések, CMR, fuvarlevél, megrendelő
– milyen módosítási, javítási lehetőségek vannak?
– jogkövetkezmények, adóellenőrzések, bírságot
Az előadás ingyenes, de online regisztrációhoz kötött – regisztrálni a kamara hivatalos oldalán lehet február 22-ig!
A regisztrációs felület közvetlen elérhetősége itt!
EKÁER, BIREG – online regisztráció (katt) >>
(Képünk illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Bréking: csőtörés a víztoronynál, jelentős kiesés a vízszolgáltatásban (FRISSÍTVE)
2025. dec. 06.
Komoly a baj, jelenleg szünetel a szolgáltatás a Római, a Béke és a Technikum városrészben, valamint a belváros egyes területein is. Tart a hibaelhárítás. Gyorshír, de online üzemmódra váltunk. (FRISSÍTVE 9.50-kor)
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.









