Szigorítottak az új távhő rendelettel
Új távhő rendelet alkotásával szigorított az önkormányzat a szolgáltatás szabályozásán – erről számolt be sajtótájékoztatón Szabó Zsolt alpolgármester. A szigorításra azért van szükség, hogy a DVCSH korábbi szolgáltatásleállítása többet ne fordulhasson elő.
Szabó Zsolt a sajtótájékoztató elején megmutatta azokat a jegyzőkönyveket, amiket az önkormányzati intézményekben vettek fel arról, hogy mikor milyen hőmérséklet volt. Az alpolgármester elmondta: már elkezdődött az a jegyzői hatósági vizsgálat, amelyet Pintér Tamás polgármester még a múlt héten jelentett be:
– Közben azt az értesítést kaptuk, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal is vizsgálatot indított az ügyben a DVCSH ellen, hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a leállást, ami nyomán a dunaújvárosi embereknek, gyermekeiknek, unokáiknak egy hétvégén át fázniuk kellett.
Mint az alpolgármester hangsúlyozta, a múlt héten alkotott távhő rendelettel szigorítottak a szabályozáson annak érdekében, hogy újabb szolgáltatás leállítás ne fordulhasson elő. Az új rendeletben számos olyan pontot rögzítettek, amiről a felhasználóknak is érdemes tudni; hiszen a legtöbb esetben ők szoríthatják rá a szolgáltatót, hogy tisztességes szolgáltatást nyújtson:
– Az újra alkotott rendelet szankciói szerint abban az esetben, ha szolgáltatás kimaradás van, akkor a lakók visszakérhetik az adott díj egyes részeit. De a távhő rendelet azt is pontosan meghatározza, hogy mikor kell elindítani a fűtést, hány foknak kell lenni minimum. A kifolyóknál a használati melegvíz hőmérséklete nem lehet 40 foknál alacsonyabb. Ha ez mégis megtörténik, a lakó egy, a szolgáltatónak elküldött méréssel bizonyíthatja ezt, és akkor az erre vonatkozó díj visszajár a lakónak. Ugyanilyen szankciók vannak persze a fűtés esetén is: ha valaki azt tapasztalja, hogy a rendeletben szabályozottnál hidegebb van a lakásában, akkor erről érdemes egy mérést csinálni, majd írásban panasszal élni a DVCSH-nál.
Az alpolgármester hozzátette, az újra alkotott távhő rendelet nem a szolgáltató ellen született, hanem a dunaújvárosi polgárok érdekében:
– Ugyan nem lett volna kötelességünk, de a rendeletet elküldtük a szolgáltatóknak is. Minden dunaújvárosi polgár megérdemli, hogy meleg legyen a lakásában.
Szabó Zsolt hozzátette: a következő napokban részletes tájékoztató jelenik meg a város weboldalán, hogy mindenki értesüljön arról, hogy mit tehet probléma esetén.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.