Állatbarát gyereknap az Aprók Háza óvodában (galériával)

Öcaline - 2021. május 28. 16:05

Nem mindennapi akció helyszíne volt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézménye tegnap: az Aprók Házában a rendszeres vendég terápiás kutyus mellé gyereknapi meglepetésként paci is érkezett – és befutott egy kürtőskalácssütő is. 

Lovaglás, kürtőskalács, sorverseny, illetve kézműves és egyéb foglalkozás, zenebona, móka, mulatság színesítette az Aprók Háza Tagóvoda gyereknapi kavalkádját – az intézmény udvarán  négy állomáson vehettek részt a kicsik csütörtökön délelőttre szervezett meglepetés programon. Mint Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője elmondta, különösen nagy hangsúlyt kapott a kínálatban az állatokkal történő ismerkedés – Nati, az intézményben rendszeresen vendégeskedő terápiás kutyus mellett ezúttal lovaglási lehetőséget is biztosítottak az aprónépeknek.
Nem ez volt az egyetlen meglepetés, hiszen a gyereknapi kínálatot egy kürtőskalácssütő is megédesítette – szó szerint. Mint Szabó Zsolt önkormányzati képviselő, alpolgármester a  helyszínen elmondta, igyekeztek a lehető legszínesebb programmal kirukkolni a körzete határán lévő intézményben – ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a járvány veszélyhelyzet miatti szigorítások után ezúttal végre valóban önfeledten szórakoztak a kicsik.

Bár a korlátozó intézkedések miatt szülők még nem vehettek részt az eseményen, kárpótlásul következzen a DO képtára – innentől meséljenek a mókás, játékos, állatbarát kalamajka fotói!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
Gyereknap az Aprók Háza Tagóvodában

Gyereknap az Aprók Háza Tagóvodában - fotó:

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: a pályaválasztásról a Pannonban

DSTV: a pályaválasztásról a Pannonban

2025. dec. 02.

Hamarosan dönteniük kell a végzős középiskolásoknak, hogy melyik intézményben, hol folytatják a tanulmányaikat, emlékeztet a DSTV összeállítása. A Pannon Oktatási Központ a közelmúltban pályaválasztási nyílt nappal igyekezett segíteni a döntésben. Hangkép.

DSTV: műhelymunka a Vasváriban

DSTV: műhelymunka a Vasváriban

2025. nov. 25.

Izgalmas foglalkozások sora várt a Vasvári alsós nebulóira a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ Tanító munkaközössége szervezett játékos, közösségi programokkal tarkított műhelymunkát az iskolában. Hangkép.

Pályaorientációs nap és irodalmi kávéház a Pannon Oktatási Központban

Pályaorientációs nap és irodalmi kávéház a Pannon Oktatási Központban

2025. nov. 22.

Sűrű programot bonyolított a napokban a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma: szerdán különleges pályaorientációs nap helyszíne volt az intézmény, csütörtökön egy volt diák főszereplésével irodalmi kávéházat rendeztek.

DSTV: Széchenyiről a Móriczban

DSTV: Széchenyiről a Móriczban

2025. nov. 20.

Történelmi vetélkedő helyszíne volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy a vetélkedő központjában Széchenyi István élete és műve állt. Hangkép.

Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola

Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola

2025. nov. 16.

2023 óta töretlen sikerrel üzemel, a közelmúltban újra több intézménybe látogatott a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola népszerű érzékenyítő, szemléletformáló kezdeményezése. Az "Érezd át!" program minden ízében különleges kísérlet – az alábbiakban az is kiderül, miért!

DSTV: itt az őszi szünet!

DSTV: itt az őszi szünet!

2025. okt. 28.

A napokban kicsit megváltozott a város jellege – kevesebb fiatalt látni az utcákon, kicsit nyugodtabbá vált a közlekedés is, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem történt semmi különös: megkezdődött az őszi szünet. Emlékeznek még, hogy jó pár évvel ezelőtt ez az esemény még nem létezett? Hangkép.

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

2025. okt. 21.

Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.