Bartók: fesztiválfellépések után előrehozott évadnyitó
Bár a Bartók Kamaraszínház tényleges újranyitása még várat magára, a városlakók addig sem maradnak színházi élmény nélkül. A társulat több produkciót is folyamatosan színre vitt és visz a nyári szabadtéri előadások helyszínein, ráadásul már augusztusban elkezdi a jövő évadot.
Igencsak színes nyár várt a Bartók Kamaraszínházra, hiszen több rangos eseményre is meghívást kaptak, amely hatalmas megtiszteltetés a társulat számára, számolt be honlapunknak Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház igazgatója. Az elmúlt napokban egymást értéke a vendégjátékok: június 23-án Szentendrére utazott a csapata az Utánképzés ittas vezetőknek című, "felújított" produkcióval, majd a hét végén Kisvárdán mutatta be a Sándor Mátyást a társulat a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján. És a fő attrakció még hátra van – Gyulán, a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljának záróseményeként láthatja a nagyérdemű a Hamlear című játékot, Nagy Ervinnel és Koltai Róberttel.
Mint azt Őze Áron elmondta, a Hamlear próbái hetek óta zajlanak, és az alkotók, valamint a szereplők is elképesztően élvezik:
– Nagy Ervin és Koltai Róbert, városunk díszpolgárai nyugodtan mondhatom, hogy "hazajöttek". Nagy Ervin itt született, Koltai Róbert a gyerekkorát töltötte itt. A próbafolyamatok elképesztően jó hangulatban telnek. A Hamlear, a Dán királyfiból lett brit király Shakespeare két tragédiájának – a Hamletnek és a Lear királynak – cselekményét fűzi egybe, szerkezete és nyelve is a Shakespeare-i hagyományokat követi. A Hamlear a Gyulai Várszínházzal közös produkciónk, így a nyári fesztiválszezonban július 4-én mutatjuk be az új produkciót.
A darab egyik próbájára Pintér Tamás polgármester is ellátogatott a közelmúltban. Mint mondta, öröm, hogy Dunaújváros két díszpolgárát együtt láthatjuk majd ebben a komédiában, amely a pandémiás időszak után igazán ránk fér:
– Nagy Ervinre és Koltai Róbertre is igazán büszkék lehetünk, ahogyan a színház minden dolgozójára. Az elmúlt időszak mindannyiunk számára nagyon nehéz volt, de a városunk kulturális intézményei – köztük a színház is – nem hagyták kultúra nélkül a várost: az online felületre költöztették programjaikat. A Hamlear egyik próbájára volt szerencsém benézni, a remek hangulata már most biztosíték rá, hogy kiváló darabot láthatunk majd, amely méltó a város 70. születésnapjához is, és a Város évadához is.
Őze Áron beszélt az új évadról is, amelyet már augusztusban elkezdenek, méghozzá a Bartók Liget nyári programsorozatával, amelynek részeként három nyárestén át, augusztus 27-29-ig a nézők a Nem leszek a játékszered! című előadást láthatják, amolyan elő évadként. Hozzátette: jelenleg 16 előadásuk van repertoáron – már csak a közönségét várják!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!