Fiatal csatárral erősített a DAB
Szűcs István személyében tehetséges csatárral erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.
Kép forrása: KHM-archív
Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy a 23 éves Szűcs István is a Bikáknál folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban. A tehetséges csatár a 2018/2019-es szezonban mutatkozott be a felnőttek között a KMH csapatában, akkor 46 találkozón 20 pontot szerzett, majd a következő idényben az év felfedezettje lett: 43 mérkőzésen, 40 pontot ért el. A szezon végén a DEAC csapatához szerződött, ahol 36 alkalommal lépett jégre és 12 egységet szerzett, a hét játékosának is megválasztották, s mint azt elmondta, a több játéklehetőség miatt választotta Dunaújvárost.
– Sajnos Debrecenben úgy érzem nem kaptam elég bizalmat az edzőm részéről és a tavalyi szezon után csak játszani szeretnék. Számomra ez volt a legjobb lehetőség, ezért választottam a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát. A keretről egyelőre keveset tudok, csak a bejelentett játékosokat ismerem de ha a keret valóban fiatal lesz, akkor pörgős, hajtós mérkőzéséket játszhatunk. Remélem, hogy a közönségnek is tetszeni fog és sokan jönnek megnézni a csapatot.
A rovat további hírei: Sport
"Hazatért" a Koós Katalin Ajándék Kupa (galériával)
2025. máj. 11.
Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát: a hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé.
A Loki már nagy falat volt a Kohásznak
2025. máj. 11.
Negyven percig remekül tartotta magát a DKKA csapata a DVSC otthonában, ám a bronzéremre hajtó hazaiak megzárták magukat, s végül simán legyőzték női kézilabdázóinkat.
Megduplázta előnyét az Eger
2025. máj. 10.
Hiába vezetett a harmadik negyedben még három góllal, a bajnoki bronzcsata második meccsét is elveszítette a DFVE női vízilabda csapata.
Idegenben folytatja a DFC
2025. máj. 10.
Martonvásáron nyújtaná tovább tizenöt meccse tartó győzelmi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei I. osztály újabb fordulójában vasárnap délután.
DSTV: fiatalok sikerei
2025. máj. 09.
Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.
Nehéz csata vár a DKKA együttesére
2025. máj. 09.
A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.
A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került
2025. máj. 08.
A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.