Letartóztatásban marad az idős apját bántalmazó férfi

Öcaline - 2021. augusztus 3. 17:21

Többszörösen minősülő emberölési kísérlet miatt indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását a Fejér Megyei Főügyészség az édesapját húsklopfolóval bántalmazó dunaújvárosi férfi ellen. Brutálisan durva történet.

Az indítvány tényét dr. Ott István főügyész honlapunkhoz eljuttatott közleménye erősítette meg – az összegzésből kiderül, a kegyetlen bűncselekményben az ital játszotta a főszerepet. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított ittasan keveredett vitába a 72 éves apjával a közösen lakott dunaújvárosi lakásukban, amelynek során a sértett a konyhaszekrényből elővett egy húsklopfolót, azonban azt a gyanúsított kicsavarta a kezéből. A terhelt a konyhai eszközzel többször az idős kora folytán a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes apja fejére sújtott, majd kezeit és lábait is megütötte. Az ütések hatására a sértett összeesett, nem tudott felkelni, azonban a fia ennek ellenére éjszakára a lakásban magára hagyta, oda csak másnap délelőtt tért vissza, amikor értesítette a mentőket. 
A kórházban a sértetten életmentő orvosi beavatkozást hajtottak végre. A bántalmazás brutalitását a sérülések is jellemzik: az ütések következtében a sértett fején és végtagjain több zúzódásos sérülést és törést szenvedett – ráadásul a fejét ért erőbehatás jellegénél és helyénél fogva súlyosabb, életveszélyes sérülés előidézésére is alkalmas volt.
Az ügyészségi összegzésből kiderül: a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – alaposan lehet tartani a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől, valamint arra tekintettel, hogy a gyanúsított korábban már agresszív magatartást tanúsított a sértettel szemben, fennáll a bűnismétlés reális veszélye is.

A Székesfehérvári Járásbíróság helyt adott az ügyészi indítványnak, és október 30-ig meghosszabbította a terhelt letartóztatását, erősítette meg a főügyész közleménye.

(Illusztráció: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. nov. 27.

Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.

Perkátán bukott az autótolvaj

Perkátán bukott az autótolvaj

2025. nov. 27.

Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!

Együtt a netes csalások ellen

Együtt a netes csalások ellen

2025. nov. 26.

Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.

Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2025. nov. 24.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)

Baleset a reggeli órákban

Baleset a reggeli órákban

2025. nov. 22.

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.

Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)

Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)

2025. nov. 20.

Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.

Frontális karambol az 51-es főúton

Frontális karambol az 51-es főúton

2025. nov. 18.

Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!