Kemény ellenfél vár a Bikákra
Idegenben, az Újpest otthonában méretik meg magukat a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga ma esti fordulójában.
Kép: DAB-archív
Nem örülhettek sokáig a Titánok ellen aratott kiütéses, 9-1-es pénteki győzelemnek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, akikre ma este fél héttől már lényegesen nehezebb feladat vár az Erste Liga alapszakaszában. Leo Gudas együttese ugyanis ezúttal idegenben korcsolyázik jégre a sorozat újabb fordulójában, méghozzá az előző játéknapig még éllovas, azóta azonban második Újpest vendégeként.
A fővárosi lila-fehérek parádés szezont futnak eddig, tizenhét lejátszott meccsükből tizenhármat megnyertek, s mindössze négy vereség rontja a statisztikájukat, ezekből az utolsó éppen pénteken, a DVTK vendégeként szenvedték el.
Együttesünk az idén már összemérte erejét egyszer az újpesti alakulattal, s a bő három héttel ezelőtt lejátszott dunaújvárosi találkozón a vendégek 3-1-es sikerrel vitték el a három pontot Acélbikáinktól. A papírforma alapján ezúttal is az Újpest a találkozó esélyese, ám a mieink természetesen abban bíznak, hogy odaadó, fegyelmezett játékkal képesek lesznek megszorítani a ligagyőzelemre is esélyes ellenfelüket.
A rovat további hírei: Sport
Újabb rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 12.
A tabellán második UVSE elleni fővárosi találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
A Brassó volt az élesebb
2025. feb. 12.
Minden harmadban két gólt szerezve győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a házigazda Brassó gárdája az Erste Liga alapszakaszának kedd esti találkozóján.
Csak egy csapat örülhetett (videóval)
2025. feb. 11.
Városunk asztalitenisz csapatai közül csak a Pentele ASE első számú együttese tudott győzelmet aratni a Nemzeti Bajnokságok hétvégi fordulóiban.
"Edzőmeccsekkel" zárják az Erste Ligát
2025. feb. 11.
A DEAC elleni bajnoki felkészülés jegyében vág neki a Brassó és a Csíkszereda elleni mérkőzéseknek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga utolsó két fordulójában.
Munkában a DKSE tornászai
2025. feb. 10.
A különböző hazai és nemzetközi viadalok mellett az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra készülnek leginkább a DKSE torna szakosztályának versenyzői.
Már előre néznek a DFVE vízilabdázói
2025. feb. 10.
Makszim Kordonszkijt nem téveszti meg a sima győzelem, Stieber Mercedes viszont elnézést kért a szurkolóktól a DFVE és a BVSC női vízilabda csapatainak hétvégi rangadója után.
Nem borult a papírforma
2025. feb. 09.
Csak az első szettben tudta megnehezíteni a bajnoki címre is esélyes MÁV Előre dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga szombat esti fordulójában.