Eddig is siker az adománygyűjtés – és hamarosan akcióba lépnek az autós Mikulások!

Öcaline - 2021. december 3. 18:32

Szépen gömbölyödik a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak kezdett adománygyűjtő akció: az autós Mikulások és a DO/DSTV stábja közösségi kezdeményezésén a felkínált ajándék-lehetőségek javára már érkezett foglalás, egyéb felajánlások is érkeztek, ráadásul a Mikulások hétfőn különleges akcióval is készülnek!

"Szeretne örömet szerezni egy rászoruló családnak karácsonykor? Itt a lehetőség!" – napra pontosan két hete jelentkeztünk a tavalyi kezdeményezés sikerén felbuzdult felhívásunkkal; aki nem olvasta, most megteheti!

Levelek a Jézuskának – ajándékok a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak (katt) >>

Amint a felhívásban is szerepel, az alapcél változatlan – és lényegében a tavaly kipróbált/bevált szisztémán sem változtattunk: közösségi adománygyűjtő akciónk révén szebbé szeretnénk tenni az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményeként működő Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak karácsonyát.

Vannak még "szabad" ajándékok!

Az intézmény munkatársainak közreműködésével már fel is mértük az igényeket – e téren is bevált eszközhöz folyamodtunk: a gyerekek, famíliák levelet írtak a Jézuskának, ebből megszületett az a kívánságlista, amely egy-egy elemét idén is jótékony célú ajándékozóink válthatják valóra. 
Felhívásunk összesen 25 kívánság teljesítését célozta – és örömmel jelentjük, mára alaposan megcsappant a még szabadon választható adományok köre. Máris mutatom!

Lányok

5 éves – interaktív baba
6 éves – cumis baba 
2 éves – baba
4 éves – cumis baba, hozzá kiegészítőkkel
10 éves – fésülhető dinoszaurusz
5 éves – Jégvarázs baba
4 éves – Minnie Mouse plüss és színező

Fiúk

2 éves – szobahinta 
13 éves – távirányítós Mercedes
9 éves – távirányítós autó

Minket is meglepett, de ezúttal a fiúknak szóló ajándékoknak volt (eddig) nagyobb keletje, ezzel együtt persze sok kislány ajándékot is befoglaltak a jótét lelkű adományozók! Aki a fenti listából konkrét adomány javaslattal élne, az alábbi címen máris megteheti!

Máris írok a Mikulásoknak! (katt) >>

Mindezek után következzen néhány szívmelengető történet – az a közös bennük, hogy mindegyik közvetlenül és hangsúlyosan kapcsolódik a kezdeményezéshez. Az egyik, hogy immár eldőlt, a gyűjtésbe idén is bekapcsolódnak az autós Mikulások.

Egyrészt ezúttal is szerepet vállalnak a program népszerűsítésében – méghozzá, naná, Mikulás napján, méghozzá egy kabrió Mikulás felvonulás formájában. Eddig 5-6 járgány részvétele biztos, de a létszám a következő napokban még változhat: amennyiben az időjárás kegyes lesz, lehúzott tetővel gurulnak végig a városon december 6-án délelőtt, és több megállót is terveznek a nagyáruházak, óvodák, közösségi terek környékén. 
A Mikulások emellett idén is segítenek majd az ajándékok összegyűjtésében, valamint az akciót záró átadás-átvétel ceremóniáján is részt vesznek.

Folytatódik a gyűjtés is!

És ha már az ajándékoknál tartunk: örömmel jelentjük, hogy a kívánságlistán feltüntetetteken túl is több szép felajánlás érkezett a korábbi összeállítás azon passzusához kapcsolódva, miszerint célzott adományok mellett egyéni ajándék-ötleteket is elfogadunk. Volt, aki bontatlan pelenkacsomagot, más bébiételt ajánlott fel, akadt, aki színezőt és ceruzát csempészett az ajándék mellé (kisvonatost!), megint más a kívánságlistán szereplő Tolkien-mű mellé a szerző új, Az elveszett út és más írások című gyűjteményes kötetét ajánlotta fel. Örömteli meglepetéssel szolgált a Munkásművelődési Központ csapata – az intézmény munkatársai minden családnak felajánlottak egy-egy karácsonyi ajándékcsomagot, teljesen egyforma tartalommal. Volt, aki egy légzésfigyelő készülékkel szállt be az adománygyűjtő akcióba, volt, aki a Családok Átmeneti Otthona ünnepi fénybe öltöztetésében segített adománnyal. Örömmel jelentjük, hogy a műhelyünket működtető DS Média 100 ezer forintos kontingenst ajánlott fel – az összeget a program során opcionálisan ajándékvásárlásra vagy tartós élelmiszer beszerzésére fordíthatjuk.
Apropó, tartós élelmiszerek: e téren fontos tudnivaló, hogy amint arról már beszámoltunk, idén a járványügyi előírások miatt nem lesz lehetőség ruha- és játék adományok ajándékozására az otthon lakóinak, de az ajándékgyűjtő akcióval párhuzamosan tartós élelmiszergyűjtő akciót is indítunk. A fenti e-mail címen lehet jelezni a felajánlásokat, viszont fontos, hogy az közösségi kezdeményezésnek ebben a körében csapatunk kizárólag közvetítői feladatot vállal.   

A jelszó továbbra is változatlan: csatlakozz egy jó ügyhöz – ajándékozz a DO/DSTV stábjával és az autós Mikulásokkal!

(Illusztráció: autós Mikulások)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

2025. aug. 21.

Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

2025. aug. 21.

Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

2025. aug. 20.

Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

2025. aug. 19.

Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

2025. aug. 19.

A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)

Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)

Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)

2025. aug. 18.

A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!

Érdekességek a tüdőről

Érdekességek a tüdőről

2025. aug. 18.

A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)