Az elnök távozását kérik
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Kulcsár Krisztiánnak és a főtitkár Vékássy Bálintnak a távozását kérik a MOB-ból kirekesztett szervezetek. A MOB csütörtökön tart rendkívüli közgyűlést, amelyen Kulcsár bizalmi szavazást kezdeményez a tisztségéről.
Kép: MTI
A Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Sportjogász Társaság által megfogalmazott, az MTI-nek megküldött közös nyilatkozatban azt írják: egyetértenek abban, hogy "a MOB jelenleg hatályos alapszabálya nem felel meg az olimpiai mozgalom hazai hagyományainak, nem biztosítja a közgyűlés hagyományosan bevált működését, funkcióit, tekintélyét, legitimitását." Ezek a szervezetek a MOB-ban évtizedekig az alapszabályban garantált képviselettel rendelkeztek, de onnan a legutóbbi változtatással kirekesztették őket. A nyilatkozat szerint azért csak most deklarálják aggályaikat - hiszen többen is voltak a képviselőik közül, akik meg is szavazták a jelenlegi helyzetet előidéző alapszabályt -, mert "senki sem akart olyan színben feltűnni, hogy a saját pozícióját félti, az egyéni érdekeit a közös ügy elé helyezi. Mindenki nyelt egyet, önmérsékletet tanúsított, mert bíztunk abban, hogy az elnök és a főtitkár végső soron jót akar, a magyar sport érdekében dolgozik, és nem akartunk éppen mi a megújulás akadálya lenni" - írták.
A kirekesztett szervezetek számára azonban bebizonyosodott, hogy súlyosan visszaéltek a bizalmukkal, véleményük szerint "a szervezet és a létszám drasztikus megváltoztatása csupán azt a célt szolgálta, hogy az őt megválasztó közgyűlés helyett, illegitim módon, tisztújítás nélkül egy teljesen új, a saját képére formált MOB-közgyűlést hozzon létre az elnök. Olimpiai bajnokokat, mesteredzőket, a magyar sportot évtizedek óta - és sikeresen - szolgáló, köztiszteletben álló MOB-tagokat söpörtek ki a közgyűlésből egy tollvonással, s mindezt úgy, hogy igen cinikus módon velük magukkal íratták alá az erről szóló ítéletet, a jóhiszeműségükkel végtelenül visszaélve." A közös nyilatkozatot aláírók jelezték azt is, hogy az eljárás még visszásabb lett: "a sporton kívülről érkező, óhatatlanul tájékozatlan személyiségek, mint jelölőbizottság mögé bújva próbálták meg helyettesíteni a régi tagokat a saját jelöltjeikkel. Mindezt azért tehették, mert a bizalmunk sokáig kikezdhetetlennek tűnt, ám végül már az elnökség is érezte, hogy vállalhatatlan, ami történik és megálljt parancsolt a roppant káros folyamatnak."
Hangsúlyozták: "mára pedig mindenki számára világossá vált, hogy az elmúlt hónapok fejleményei milyen súlyos károkat okoztak a 126 éves magyar olimpiai mozgalomnak és a MOB-nak. Ezeket jóvátenni rövid távon talán nem is lehet, de a kárenyhítés mindenképpen az elnök távozásával és egy új alapszabály megalkotásával kezdődik". A nyilatkozatot aláíró szervezetek ezért kérik - immár a MOB-tagságon kívülről - Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint távozását. "A közgyűlést jelenleg alkotó sporttársainktól pedig azt, hogy ennek, a magyar sportéletben immár általánosnak mondható igénynek szerezzenek érvényt, elsőként a december 30-ra összehívott rendkívüli közgyűlésen, amelyen megvonhatják a bizalmukat - a mi nevünkben is - a MOB jelenlegi elnökétől, Kulcsár Krisztiántól" - áll a közleményükben.
Korábban a MOB elnökségének többsége is jelezte, hogy leváltaná Kulcsár Krisztián elnököt, akinek vezetési stílusát számos bírálat érte a kinevezése óta eltelt bő négy esztendőben, de az elnök a MOB szervezeti keretének tervezett átalakításával "hívta ki végleg maga ellen a sorsot". Több lépcsőben kívánta csökkenteni a közgyűlés tagjainak létszámát. Sajtóinfomációk szerint a közgyűlési meghívó kiküldése utáni napon a jelenleg ötvenegy tagú közgyűlésből harmincnál is többen írták alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy Kulcsár Krisztián visszahívására szavaznak majd.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Visszatértek a győzelem útjára
2025. nov. 11.
Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Újpesten folytatják a Bikák
2025. nov. 11.
A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.
A mozgás élménye a Rudasban
2025. nov. 10.
Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.
Vereség a hibák ára
2025. nov. 10.
Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Fájdalmas vereség a Szolnok ellen
2025. nov. 10.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.
Hazai éremeső a ranglista versenyen
2025. nov. 09.
Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.
A Szolnok ellen folytatja a DKSE
2025. nov. 09.
Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.








