Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

PICK PAKK – Nyári poggyász a gyűjteményes műtárgyakból

Pálinkás István - 2015. június 5. 14:58

Évszakhoz aktuális egyhetes tárlatot indít ma délután 6 órakor a KMI az emlék, képzelet és vágy „szentháromságában”, amely fogalmak szerény és közérthető egyértelműséggel vezetik be a látogatót a kiállítótérbe, majd onnan a nyárba, s újra ki az utcára.

Teszik mindezt egy héten át, hiszen a Pick Pakk egyfajta elő-kiállítás, felhívás keringőre, mert mintegy bevezeti a Vakáció-szimulátor címet viselő csoportos kiállítást, ami június 19-én, este hat órakor kínálja magát – beleivódva a Múzeumok Éjszakájába is.

Ezzel csatlakoznak az önkormányzat által támogatott nyaralást helyettesítő programokhoz, mint a Liget-program, különböző fesztiválok és a Múzeumok Ejszakája. A nyári könnyedség persze fölöttébb unalmas is lehetne, ha az egy hét gyűjteményes kollekcióját (Bozsó András, Braun András, Gyenis Tibor, a Kis Varsó, Koronczi Endre, Kupcsik Adrián, Lakner Antal, Szabó Benke Róbert, Szűcs Attila és Tábori Csaba kiállítása) mondjuk nem egy piknikkel, nyárral kapcsolatos kortárstörténet követné.

A nyár témaköre tehát át és átvezet majd a Kortárs Művészeti Intézetben rendezett "láthatóságokból" a helyi valóságba, s vissza egyaránt – akár van valakinek pakkja, akár nincsen. Úgyhogy az egy hét elegendő lesz arra, hogy felkészüljön a látogató Fehér Lászlóra, Baranyai Leventére, vagy a Capa nagydíjas Kudász Gábor Arion, Blahó Bori, Füredi Tamás, Páhi Péter alkotásaira. És a nyaralási pakk közel sem teljes még!

A rovat további hírei: Kultúra

Már elkészült a táncoló figurák makettje

Már elkészült a táncoló figurák makettje

2024. máj. 05.

A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.

DSTV: táncos remeklések

DSTV: táncos remeklések

2024. máj. 05.

Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.

Wesley Da Capo: dupla diadal a tánc világnapján

Wesley Da Capo: dupla diadal a tánc világnapján

2024. máj. 01.

Nagyszabású, az egész intézményt megmozgató gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola. Az esemény léptékére jellemző, hogy a műsor kétszer aratott vastapsot a Bartók színháztermében múlt vasárnap.

DSTV: az uszoda építésének története

DSTV: az uszoda építésének története

2024. ápr. 30.

Különleges műtárggyal folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az uszoda építéséért járt emlékplakett nyomán a létesítmény születésének hétterét is felelevenítette Hodik Mónika történész-muzeológus. Hangkép.

DSTV: különleges festmények

DSTV: különleges festmények

2024. ápr. 29.

Rendhagyó kiállítást láthattak a vendégek a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összeállításából. Wild-Zentai Mariann művei nemcsak születési körülményeik miatt érdemesek a figyelemre – az alkotói szándék is különlegessé teszi azokat. Hangkép.

Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten (galériával)

Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten (galériával)

2024. ápr. 26.

A város egyik legszebb hagyománnyal bíró közösségi kezdeményezéséhez méltó nívót hozott az immár 27. Jótékonysági pedagóguskoncert. Lelkes közreműködők, büszkeségre okot adó kínálat – nem lehetett más a vége: vastaps, nagy siker!

DSTV: új bemutatóra készül a Bartók társulata

DSTV: új bemutatóra készül a Bartók társulata

2024. ápr. 25.

Molnár Ferenc színművével, A farkas című darabbal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A produkció érdekessége, hogy jobbára fiatalokból álló alkotócsapat viszi színre a művet Ágoston Péter rendezésében. Hangkép.