Számolj a demokráciáért! – az aHang felhívásával
Egyszerre folytatjuk és picit meg is szakítjuk az Unhack Democracy csoport Számolj a demokráciáért címmel kezdett sorozatát – itt aHang közleménye: várják mindazokat, akik tevékenyen kívánnak őrködni a demokratikus játékszabályok tisztasága fölött. És persze jön egy videó is!
A DO-hoz eljuttatott közlemény egyértelműsíti: a 2022-es választások egyik legfontosabb állampolgári tevékenysége, aktusa a szavazatszámlálás lesz. Előzetes számítások alapján minimum 20 ezer számlálóra lesz szükség.
Minden helyszínekre várnak!
A szavazóköri visszaélések megakadályozása s így a választások tisztaságának garantálása szempontjából a legnagyobb munka a szavazatszámlálókra vár. Az aHang a 20k22 kezdeményezéssel együttműködve országszerte mozgósít embereket, akik vállalják ezt az elképesztően fontos feladatot.
A helyzet az, hogy Budapesten már nagyon jól áll a szervezés, rengeteg a jelentkező, vidéken azonban még több ezer emberre van szükség! Az aHang ezért minden vidéken élő tagját, követőjét, feliratkozóját arra kéri, ha módjában áll, még most jelentkezzen szavazatszámlálónak a 20k22-höz, mivel a jelentkezési határidő nemsokára lejár.
Természetesen nemcsak vidékről, hanem a városokból is várják a további jelentkezőket, itt azonban a lehető legtöbb olyan önkéntesre számítanak, aki akár utazni is hajlandó egy másik megyébe, hogy besegítsen az ottani számlálóknak. Az ezzel kapcsolatos szándékot a 20k jelentkezési lapján lehet jelezni.
"Segítek vidéken!"
A 2018-as választások alatt és után több videó, cikk, majd később kutatás látott napvilágot, amely egyértelműen megmutatta, a folyamat mely pontján és hogyan tudják manipulálni a szavazóköri eredményeket. Az aHang e ponton is hangsúlyosan fogalmaz: "Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy ez ismét ilyen méretekben megtörténjen, ezért kell ott lennünk minden egyes szavazókörben számlálóként! Négyévente egyszer van ilyen lehetőség. Ha nem várnál 2026-ig, és érzel magadban elég erőt, hogy egy napot rászánj erre az ügyre, akkor tarts velünk!"
Regisztrálni az alábbi címen lehet!
Jelentkezz szavazatszámlálónak, hogy sikerüljön! (katt) >>
Mivel az aHang felhívása egybevág az Unhack Democracy csoport kampányának céljaival – a programról itt írtam a közelmúltban –, így a közlemény hangképes illusztrációjaként a Számolj a demokráciáért bevezető összeállítását mellékeltem!
(Illusztráció: aHang)
A rovat további hírei: Közélet
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!