MMK: "A szeretet hétvégéje" – szép ráadásokkal
Gazdag közösségi kínálattal várja a vendégeket a Munkásművelődési Központban: pénteken kezdődik A szeretet hétvégéje – aztán minden napra jut egy-egy vonzó program, ráadásul hétfőn és kedden is!
Csak papíron A szeretet hétvégéje a címe az MMK előttünk álló időszaka gazdag kínálatának – valójában egészen jövő keddig várják naponta legalább egy-egy programmal a vendégeket, adta hírül lapunknak Kováts Rózsa intézményvezető.
Az első fecske már tavaly megérkezett
A közösségi kezdeményezés első eleme már tavaly megvalósult – sőt, lényegében a pandémia elzárása időszakában az intézmény elé kitett nagy szív volt az ötletadó, hangsúlyozta Kováts Rózsa:
– Rengetegen éltek az üzenetküldés lehetőségével, sok-sok szép és érzelmes, tréfás vagy éppen nagyon megható felirat ékítette a nagy szívet – tulajdonképpen ez adta az ötletet is a folytatáshoz. Olyan közösségi eseményekkel szeretnénk a következő időszakban kedveskedni a vendégeinknek, amelyek központi tényezője a szeretet.
Itt a tételes kínálat
A szeretet hétvégéje első programjára – erről már részletes összeállítást közöltünk lapunkban – lapunk megjelenésének napján, pénteken várják az érdeklődők; 17 órakor jótékonysági árverés kezdődik a Magyar Szervátültetettek Szövetsége javára. Az érdeklődők az MMK aulájában nyílt kiállítás képeire licitálhatnak – az esemény vendégeinek műsorral kedveskedik Karácsony János, az LGT zenekar gitáros-énekese is.
Két érdekes program várja az érdeklődőket február 12-én, szombaton: 15-17 óra között Szeretet bonbon készítő foglalkozás kényezteti az édes élmények szerelmeseit, 17 órától a Lara Mesék Társulat tolmácsolja a Téli bújócska című bábelőadást. Az egész ház a színhelye lesz a Szerelem hálójában című szabadulójátéknak február 13-án, vasárnap 10 órától – izgalmas és kreatív feladatok egész sorával várják a vendégeket.
A folytatás is érdekes lesz, hiszen a február 14-én, hétfőn esedékes kiállítás és az azt követő program központi motívuma is a szeretet – 17 órától Nagy Árpádné Mandalák című kiállítására, majd a megnyitót követő mandalafestő workshopra csalogatják az érdeklődőket (a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges).
Szeretetteljes a véradás is!
A szeretet hétvégéje utolsó programjának szánják a szervezők a „szeretetteli” véradást február 15-én, kedden 14-18 óra között, hangsúlyozta Feht Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi szervezete szervezet vezetője:
– Az elmúlt időszak hasonló alkalmai nyomán okkal reméljük, hogy a keddi eseményen is sok régi és új véradót köszönthetünk. Azt szeretnénk újra együtt bizonyítani, hogy kevés kifejezőbb gesztusa lehet az önzetlenségnek, szeretetnek annál, mint amikor valaki három ismeretlen embertársa életét menti meg a saját vérével. Mindenkit várunk – szó szerint nagy-nagy szeretettel!
(Archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Kezdődhet a nagy közös tekerés!
2025. máj. 09.
A város egyik meghatározó közösségi eseményeként rendezik meg a XXXIX. Bringatúrát szombaton. A táv és a menetrend ismerős, itt a pontos program és az útlezárások terve is! Bízzunk a jó időben, vidám tekerést mindenkinek!
DSTV: örömtánc a téren
2025. máj. 09.
Remek közösségi eseménnyel ünnepelték a tánc világnapját a Városháza téren, derül ki a DSTV összegzéséből. A helyszín megtelt táncos lábú városlakókkal – örömtáncos közösség hívta soraiba az érdeklődőket a megmozdulás során. Hangkép.
DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 2.
2025. máj. 07.
Remek közösségi élményt kínált a vendégeknek a Sugárúti Fesztivál forgataga május 1-jén, derül ki a DSTV újabb összegzéséből. A már zengetett felvonulás(ok) mellett számos érdekes program is várta a látogatókat a Vasmű úton és kapcsolt részein. Hangkép.
A természet ünnepe Kishantoson
2025. máj. 06.
Dunaújvárosi közreműködői is lesznek, dunaújvárosi vendégeket is várnak, az elmúlt évek hagyományát folytatva újra megrendezik a Madarak és Fák Napja című eseményt – a gazdag, színes kínálattal szombaton csalogatják a közönséget!
DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 1.
2025. máj. 06.
Hamar közkedveltté vált a városlakók körében a Sugárúti Fesztivál, derül ki a DSTV visszatekintő sorozatának első darabjából. A majális kezdetének két meghatározó eleme a veteránautós, majd a közösségi felvonulás volt – szó szerint átütő sikerrel. Hangkép.
Bőven kapunk az égi áldásból a héten
2025. máj. 05.
Változékony, jellemzően csapadékos időt ígér a következő napokra a DO meteorológiai szakértője. A hét végéig kitartanak az esőfelhők térségünkben – és az elmúlt napok nyárias értékei is mérséklődnek.
Sugárúti Fesztivál: városi világtalálkozó és időkapu a Vasmű úton (teljes galériával)
2025. máj. 02.
Mivel a programok, akciók, kirobbanó sikerű teljesítmények akár címszavas felsorolása is messze meghaladná e dolgozat kereteit, ezúttal egy másik megoldás mentén mutatom a Sugárúti Fesztivál május 1-jei történéseit.