A víz világnapján a partvédelemről
Izgalmas, technika- és várostörténeti szempontból is érdekes a dunaújvárosi partvédelem története a kezdetektől napjainkig.
A Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem a megalakulása és a partvédelmi rendszer kiépítése óta számos változás és fejlesztés történt napjainkig. A PFKTÜ napjainkra Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-be (DVG Zrt.) olvadt bele, valamint pályázatok keretében több rekonstrukciós munkára is sor került.
Fókuszban a védelem
Az 1968-as megalakulását követően a Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem a monitoring kutak és a geodéziai mérőpontok ellenőrzése és a csápos kutak üzemeltetése mellett a biológiai védelemre is nagy hangsúlyt fektetett, ugyanis a megfelelő növényzet is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy stabilizálja a löszös talajt ezzel is hozzájárulva a földcsuszamlások megelőzéséhez ezért partvédelmi rendszert magába foglaló zöldterület kezelése és karbantartása a PFKTÜ feladatkörébe tartozott.
Az évek alatt 22 hektáron ültettek el közel háromezer féle növényt, ebből hatvan képviseli a fenyőféléket, ötszázharminc a lomblevelű fát és cserjéket, hatszáz lágyszárú növényt. Azért, hogy mind a biztonsági, mind pedig a vizuális szempontoknak megfeleljenek a kiválasztott növények, évekig kísérletezetek.
1985-ben a város alatti területeken megroskadtak a tereplépcsők, a helyreállítás helyett a sokkal korszerűbb rézsűs kialakítás mellett döntöttek, így alakult ki a ma látható védelmi rendszer és látkép. A rézsűk aljába úgynevezett „horhosok” lettek kialakítva, amik –bár definíció szerint - természetes vízelvezető árkok, ebben az esetben mesterségesen lettek létrehozva a hatékonyabb csapadékvíz-elvezetés érdekében.
Bővülés és átalakulás
A 2000-s, majd a 2010-es években Európai Uniós támogatásból hozzáláttak az épített védelme rendszer rekonstrukciójának, korszerűsítésének és bővítésének. Több ütemben újították fel a csápos kutakat, újabb 44 talajvízszintészlelő – monitoring - kutakat létesítettek. A 2010-ben Táborálláson bekövetkezett földcsuszamlást követően megkezdődött a védelmi rendszer bővítése erre a területre is. Stabilizálták a mozgásveszélyes partfalat, monitoring kutakat fúrtak és vízelvezető árkokat hoztak létre, így már ennek a szakasznak a védelmének ellátásával bővült a Partvédelmi Vállalat tevékenysége.
1992-ben – mivel a költségvetési üzem, mint szervezeti forma megszűnt – az önkormányzat megszüntette a Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzemet és 1992. március 1-jén létrehozta a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalatot, ez azonban a működésében nem hozott különösebb változást. 2016-ban aztán az önkormányzat megbízta a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-t (DVG Zrt.) a partvédelmi feladatok ellátásával, beolvasztva a Partvédelmi Vállalatot a cégbe.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Újra teljes útzár lesz a Pentele hídon
2025. máj. 06.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) friss tájékoztatása szerint májusban két alkalommal is lezárják a közlekedők előtt a Pentele hidat. Először péntektől!
Remek nyitány – de még lesz bőven esély
2025. máj. 05.
A Sugárúti Fesztivál keretében rendezett alkalommal startolt a véradások sora májusban; a Kultik Moziban tartott közösségi akció példás eredménnyel zárult – 75 ember vállalta a csapolást, csak így tovább, önkéntesek!
"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"
2025. máj. 04.
"Az ő bátorításuk és tanácsaik segítenek az élet kihívásaiban, és emlékeztetnek minket arra, hogy sosem vagyunk egyedül." Pintér Tamás polgármester anyák napi gondolataival köszöntünk minden anyát, nagymamát, déd- és üknagymamát. Sok-sok szeretettel!
Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők
2025. máj. 03.
Több megállót, összesen három fontos helyszínt/eseményt érintett a Partizán csapata országjárásának dunaújvárosi állomása. Címszavas összegzés, egy perdöntő kérdéssel.
DSTV: különleges együttműködés
2025. máj. 02.
Czibere Cecília és a Duna Dog Center Alapítványának munkájáról számos alkalommal adtunk már hírt. A DSTV összeállítása különleges kísérlet előkészületeiről számol be annak kapcsán, hogy az alapítvány szakemberei és ebei a kórház gyógyító munkáját segítenék. Hangkép.
A szerződés után kezdődhet az átképzés!
2025. máj. 01.
Újabb szakaszába lépett az Európai Unió közvetlen pályázati projektje, a SteelCityZen, amelyben Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát. A program munkahelyteremtésről és átképzésről szól. Az aktuális részletekről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.
Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)
2025. ápr. 29.
Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.