Pásti Áron Európa-bajnok!
Veretlenül, nagy fölénnyel szerezte meg az U16-os korosztály kontinensbajnoki címét a dunaújvárosi Pásti Áron a görögországi rapid sakk Európa-bajnokságon.
Sulyok Eszter, Pásti Áron és Borhy Marcell a verseny után! (kép forrása: chess.hu)
Görögországban, Szaloniki városában rendezték meg a sakkozók korosztályos rapid Európa-bajnokságát, melyen a magyar csapat tagjaként asztalhoz ült a dunaújvárosi Pásti Áron is. A 15 éves versenyző és testvérei pályafutásáról, sakkhoz való viszonyukról szinte napra pontosan két évvel ezelőtt írtunk, s Áron fejlődése továbbra is töretlen, amit az Eb-n is bizonyított, ugyanis az U16-os fiúk mezőnyében nagyon meggyőző játékkal, egy teljes ponttal a mezőny előtt végezve szerezte meg a kontinensviadal első helyét.
A már 13 éves kora óta Fide-mester sakkozó az első két fordulóban szlovén, a harmadikban osztrák, a negyedikben svéd ellenfelelet győzött le, majd az ötödikben döntetlenre végzett görög vetélytársával. A folytatásban az ukrán Prokofjev és a szlovén Herega ellen is győzni tudott, s bár lengyel és román vetélytársa ellen is döntetlent ért el, összességében remekül sakkozott, s kilenc mérkőzésből hatot megnyerve, veretlenül szerezte meg az Európa-bajnokság aranyérmét.
Mint az a chess.hu helyszíni beszámolójából kiderült, Áron abban látta sikerének kulcsát, hogy a címviselők ellen a kölcsönös időzavarokban jó támadóterveket talált, és az ukrán rivális felett aratott győzelmére volt a legbüszkébb.
Hiába a szép siker, Áron nem szeretne itt megállni, s mint azt édesanyja, Árgyelán Emese elárulta, célba veszi a korosztályos Európa-bajnokságot is, melyet Törökországban rendeznek meg november 5. és 15. között. Ehhez azonban támogatókra lenne szüksége, s a család abban bízik, hogy Áron eddigi szép eredményei felkeltik az esetleges szponzorok figyelmét, és sikerül olyan segítőkre lelniük, akiknek köszönhetően eljuthat a törökországi kontinensviadalra is.
A rovat további hírei: Sport
Harmadosztályú ellenfél a kupában
2025. júl. 12.
Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.
Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok
2025. júl. 11.
Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: tábor a vízben
2025. júl. 11.
Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.
Felemás kezdés a junior Eb-n
2025. júl. 11.
Észak-Macedónia ellen simán nyert, a csehektől viszont kikapott a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló U19-es magyar női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt
2025. júl. 10.
Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.
A címvédő ellen hangoltak a magyarok
2025. júl. 10.
A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
DSTV: remek szereplés a kupadöntőben
2025. júl. 09.
Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.