Augusztus elején nyit a megújult "Remix"
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Szalki-szigetet érintő beruházások egyike volt az egykori „Remix” épületének felújítása. A létesítményt üzemeltetésére pályázatot írt ki a DVG Zrt. A pályázatot megnyerő üzemeltető nagyra törő célokkal kezdi meg a munkát.
Sok dunaújvárosi és környékbeli számára volt egy szomorú nap, mikor az egykori "Remix" végleg bezárta a kapuit. A sokak által kedvelt és már-már ikonikusnak számító szórakozóhely megújult külsővel és belsővel augusztus 1-jétől várja (vissza) a leendő látogatóit.
A cél előtt
A "Remix" nyitásának előzményeiről és részleteiről Arnold Miklós a DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezetője és Herku Zsolt üzemeltető számolt be a közelmúltban. A tájékoztató kezdetén az ágazatvezető felidézte, hosszú és sokak munkájának köszönhetően készült el az épület (és környéke) felújítása. Az épület átadását követően az üzemeltetésre egy pályázatot kellett kiírnia a DVG Zrt.-nek, amelyre két érvényes pályázat érkezett. Az elbírálást követő hetekben megszületett az eredmény, ezt követően az új üzemeltetővel már a nyitás részleteiről, és szükséges engedélyek beszerzéséről egyeztettek.
Új köntös, ismert élmény
A nyitás részleteiről Herku Zsolt üzemeltető beszélt. Mint azt elmondta, munkatársaival tisztában vannak azzal, hogy a "Remix" a városlakók számára igazán kedvelt szórakozóhely volt. Ezt az egykori élményt, szellemiséget szeretnék tovább vinni a Flame Bisztro zászlaja alatt. Emellett a terület jellegéből és lehetőségeiből (felújított szabad strand, rendezett, szép környezet) adódóan arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a hely egy olyan élményt nyújtson a látogatóknak, amely a környékről, sőt, akár a fővárosból is idevonzza a látogatókat.
A cél tehát egy modern, vonzó, és büszkeségre okot adó rendezvény- és gasztronómiai központ létrehozása.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.