Fontos kérdésekben döntött a képviselőtestület
Három kiemelten fontos napirendi pontról szavazott a képviselőtestület a Városháza "C" szárnyának közgyűlési termében ma délelőtt. Halaszthatatlan témákban döntöttek a képviselők.
Változatos témákban szavaztak a képviselők a keddi rendkívüli nyílt ülésen. Varga Anna Éva szerződésének közös megegyezéssel történő megszüntetése mellett szó volt az augusztus 20-i programokról, valamint a közelmúltban hosszú betegség után elhunyt Pecsét István családja számára biztosított támogatásról is.
Közös megegyezéssel
A képviselők döntöttek a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros igazgatója magasabb vezetői megbízása és határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel való megszüntetéséről. Mint ismert, Varga Anna Éva igazgató szeptember 30-ig töltötte volna be a tisztséget, ám levélben kérvényezte megbízása közös megegyezéssel történő megszüntetését augusztus 8-tól. Az intézményi SZMSZ és a közgyűlési határozat nyomán a gazdasági igazgatóhelyettes veszi át a feladatait szeptember 30-ig, Vida Dóra igazgató hivatalba lépésééig.
Pénzszórás helyett szociális támogatás
Ezt követően három határozati javaslatot módosított a közgyűlés. Az önkormányzat az idei augusztus 20-i rendezvényekre (Szent István Ünnepe, Parázs-Varázs és Majka koncert) ajánlattételi felhívásokat tett közzé, a nyertes ajánlatot tévők kiválasztásáról pedig a közgyűlés döntött. A határozatokban a beszerzés értékének bruttó megnevezése jelentek meg tévesen: a határozatban a nettó érték lett feltüntetve az áfa megjelölése nélkül. A módosító javaslat a "bruttó" kifejezés "nettó"-ra történő javítását tartalmazza.
A napirend apropóján Pintér Tamás azt is bejelentette, a városlakók visszajelzései alapján Dunaújváros is csatlakozik azon települések sorához, ahol nem lesz tűzijáték augusztus 20-án. Az erre biztosított nagyjából 1,5 millió forintot szociális célokra fordítja az önkormányzat. (Ez utóbbiról külön is posztoltunk már a DO-n – a szerk.)
Kötelesség segíteni
Harmadik napirendként a Szent Pantaleimon Alapítvány 2016 alapítvánnyal kötött támogatási szerződésről döntött a közgyűlés. Ehhez kapcsolódóan Pintér Tamás kiemelte, az alapítványnak biztosított 3,5 millió forintos támogatás a közelmúltban hosszú betegség után elhunyt Pecsét István családját hivatott segíteni úgy, hogy az így biztosított forrás fedezi az elhunyt hamvainak külföldről történő hazaszállításának költségeit. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzatnak kötelessége támogatnia ebben a családot.
A rovat további hírei: Közélet
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.









