Amerikai foci: elődöntőre készülnek a Gorillák

doszerk - 2015. június 24. 19:02

A sportcsarnok melletti műfüves pályán fogadja szombaton a Budapest Cowbells második együttesét a Gorillaz amerikai futball csapata a bajnokság elődöntőjében.

Az alapszakasz megnyerése után jön csak az igazi izgalom a Gorillák és szurkolóik számára, ugyanis a rájátszásban már nincsen hibázási lehetőség. Az eredmények úgy hozták, hogy június 27-én, délután három órától azt a Budapest Cowbellst a Vidámpark helyén épült műfüves pályán, amely egyedüliként győzte le őket az alapszakaszban. Ugyan a papírforma alapján a mieink számítanak az esélyesebbnek, de korántsem számíthatnak könnyű mérkőzésre.

A "Kolompok" B csapatában ugyanis kiváló az emberanyag, sok a játékos és bizonyosan nagyon készülnek az elődöntőre. A Gorillák mellett szól azonban a nagyobb rutin, de a szűk keret számos problémát okozott már a szezonban, ezért minden jel arra mutat, hogy azonos erők küzdelmében, nagyon szoros összecsapáson a kevesebbet hibázó csapat nyerhet.
A Cowbells beszedett néhány nagyobb arányú vereséget és a rájátszásba jutást is csak a negyedik negyed vége felé vívta ki utolsó mérkőzésén. Ennek ellenére rendkívül kellemetlen védelmet játszó csapatról beszélhetünk, melynek támadósora erős passzjátékon alapul. A sok fiatalt pedig kellő számú rutinos játékos is kiegészíti, ezért komolyan feladják a leckét mindenkinek.

A Gorillaz csapata a mérkőzésig hátralévő néhány edzésen igyekszik megfelelően felkészülni belőlük, nem szeretnének ismét az elődöntőben elvérezni esélyesebbként, mint a tavalyi évben. Bizonyosan kiváló védelemre és kellően hatékony passzjátékra is szükségük lesz a győzelemhez, utóbbi fájdalmasan hiányzott az alapszakaszban lejátszott egymás elleni meccsükön. Csapatunknak minden segítségre szüksége lesz, ezért azt remélik, hogy sok néző buzdítja majd az együttes, s sikerül kivívni negyedik döntőbe jutásunkat is.
A találkozóra a helyszínen lehet megváltani a belépőket, ugyanakkor azok, akik a Dunaújváros Hetilapban megjelenő beharangozó cikket kivágják és bemutatják, ingyenesen tekinthetik meg a nem mindennapi izgalmakat ígérő találkozót.

Dunaújváros Gorillaz csapathonlap

A rovat további hírei: Sport

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

2025. ápr. 16.

Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.

Tartja első helyét a DFC

Tartja első helyét a DFC

2025. ápr. 14.

Korán kétgólos előnybe került, s végül magabiztos sikert aratott Csór elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. ápr. 14.

A második és harmadik szettben nagyot küzdött, de nem tudta megakadályozni a házigazda Dág sikerét a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap esti fordulójában.