Bűnügyi felügyeletből letartóztatásig vezetett az út
Persze ehhez az is kellett, hogy a 19 éves férfi egy sikertelen, ám jelentős rongálási kárral járó bűncselekményt kövessen el. Nagyon gyorsan elfogták, nagyon gyorsan döntöttek.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján a Székesfehérvári Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, aki bűnügyi felügyelet hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el, erősítette meg a vármegyei főügyészség összegzése. Dr. Gácser Zsuzsanna Ágnes helyettes sajtószóvivő tájékoztatása szerint a férfi műszaki cikkeket, illetve gépkocsit tulajdonított el Dunaújvárosból még február elején, ezért vele szemben a bíróság február 28-án bűnügyi felügyeletet rendelt el.
Az elkövető a kényszerintézkedés szabályait megszegve március 2-án újabb vagyon elleni bűncselekményt követett el, amely miatt őt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. Az eset részleteiről a vármegyei főkapitányság összegzése számolt be: Nádasdladányban történt betörésről kaptak riasztást az egyenruhások hajnali 4 óra körül. A bejelentő által közölt Fő utcai helyszínen késedelem nélkül megjelenő rendőröknek az üzlet vezetője elmondta, hogy őt a biztonsági szolgálat értesítette arról, miszerint bejelzett a nádasdladányi dohánybolt riasztója. A helyszínre érve látta, hogy a hátsó bejárati ajtó rongálódott, az ismeretlen tettes azon keresztül jutott be a felújítás alatt álló, több üzletet magában foglaló komplexumba. Ott a postarészleg ügyfélkiszolgálójának műanyag ablakát betörte és a helyiségben kutatást végzett, továbbá a dohánybolt ajtaját többször próbálta berúgni sikertelenül. Végül üres kézzel távozott.
A helyszíni szemle adatai, az adatgyűjtések eredményei, továbbá a nyomozók munkáját elősegítő eb mind hozzájárultak a feltételezett elkövető mielőbbi azonosításához és elfogásához. Néhány órán belül kattant is a bilincs annak a közelben lakó 19 éves férfinak a kezén, akiről kiderült, hogy tettét vagyon elleni bűncselekmények miatt elrendelt bűnügyi felügyelet alatt követte el.
A férfit lopás bűntett kísérlet és a bűnügyi felügyelet szabályainak megszegése miatt a rendőrségre előállították, ahol a nyomozók lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd – a vele szemben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon vagyon elleni bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásokra tekintettel – őrizetbe vették. Kihallgatása során a férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének kísérletét elismerte.
Az eset nyomán a járási ügyészség ezúttal indokoltnak látta a gyanúsítottal szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését, ezért indítványozta letartóztatását. A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, elrendelte a gyanúsított letartóztatását, erősítette meg az ügyészségi összegzés.
(Fotó: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!
2025. aug. 20.
Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!
Letartóztatás vár a bántalmazóra
2025. aug. 15.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.
Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!
2025. aug. 13.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!
Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. aug. 11.
Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.
Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!
2025. aug. 10.
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!
Ellopták és szét is kapták a kocsit
2025. aug. 06.
Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.
Letartóztatták a szexuális bántalmazót
2025. júl. 29.
Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.