Lakáspiaci pangással kezdődött az idei év
Az első hónapok trendjei és az elmúlt év fontos tényei országos viszonylatban, helyi kitekintéssel – elemzés a Creditline szakértőinek közreműködésével.
Már a tavalyi év második felében is érezhetőek voltak a lakáspiaci fordulópont jelei hazánkban, hiszen nemcsak az új lakáscélú hitelek volumene esett vissza több mint 20 százalékkal, hanem a lakáspiaci adásvételek száma is.
Szűkülőben a lakáspiac
A visszaesés oka jellemzően a kedvezőtlen kamatkörnyezet, az elhalasztott tranzakciók köre és az infláció, amely most már egyértelműen megmutatkozik a hazai lakásárak alakulásában is. Több előrejelzés szerint az idei esztendő a visszaesésé lesz, ám akad olyan elemzés, amely csak bizonyos ingatlan-szegmensekben számol tartós árcsökkenéssel.
Az irány viszont egyértelmű: míg 2021 első hat hónapjában az elmúlt évek ingatlanár-drágulásához képest is csúcsot döntött a lakáspiaci áremelkedés – a kedvező makrogazdasági jellemzők nyomán –, a tavalyi év harmadik negyedévben már több tényező is befolyásoló erővel bírt a lakásárak esetén, amely az ingatlanpiaci fordulópont bekövetkezését jelezte előre. Az idei kilátások szerint a kereslet további csökkenésével kell a lakáseladóknak számolnia a jelenlegi kedvezőtlen és változékony gazdasági helyzet nyomán.
A jegybanki alapkamat emelkedése is erőteljesen érintette nem csak a hitel-, de a lakáspiacot is. A kamatkörnyezet változása sok hitelszerződést érint közvetetten; amíg kamatstop van érvényben, a változás az újonnan megkötött hitelek esetében is értendő.
Dunaújváros is drágább lett
Dunaújvárosban is megfigyelhető az ingatlanok felértékelődése, amelynek eredményeképp jelenleg a négyzetméterenkénti átlagár nem sokkal marad el a fél millió forinttól. Ennek értelmében egy átlagos paraméterekkel rendelkező ingatlan kínálati ára megütheti a 30 millió forintot is, de ingatlantípusonként igen eltérő kínálati árakkal találkozhatunk.
A jelenlegi statisztikák szerint a legdrágább négyzetméter árakkal a téglalakások esetében találkozhatunk, átlagosan 460 ezer forintért kerülnek meghirdetésre négyzetméterenként, míg a panellakások és a családi házak esetében néhány ezer forintos eltérést láthatunk.
A lista élén nagyjából 800 ezer forintos négyzetméter árral Zamárdi áll a KSH ingatlanadattár mutatói alapján – de a Balaton és az agglomeráció települései közül is sok város szerepel Magyarország drágább települései között.
Az optimista forgatókönyvtől a területválasztási trendekig
Az elemzések sorában létezik egy optimista forgatókönyv is, amely szerint más jellemzőkkel számolhatnak a szereplők, mint amilyeneket például a 2008-as válság után. Ezt a megközelítést támasztja alá, hogy az otthonteremtési támogatások nagy része még az idén is elérhető lesz a lakásvásárlók számára. Emellett ahhoz, hogy az ingatlanárak szembetűnő mértékben essenek vissza 2023-ban, még több, a gazdaságot negatívan érintő feltétel szükséges – ezek közül jelenleg az emelkedő kamatkörnyezet és az infláció az, amelyek kedvezőtlen hatást gyakorol az ingatlanpiaci folyamatokra.
Fontos viszont, hogy 2021 év végén, 2022 év elején erőteljesen megváltoztak a lakásvásárlók területválasztási preferenciái: erőteljes költözési hullám vette kezdetét az agglomeráció városaiba és vidékre. 2023-ban újra megfigyelhető ez az ingatlanpiaci tendencia, de fordulhat az irány: a járvány hatásának lecsengése és az emelkedő rezsiárak miatt újra kedveltebbé válhatnak a kisebb lakások és a városi környezet.
(Forrás: Creditline.hu; fotók: Vaszócsik Kristóf)
A rovat további hírei: Közélet
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!