Dunaújváros Hetilap

"Emlékezni jöttünk, ünnepelni – szabadon!" (galériával)

Öcaline - 2023. március 15. 18:00

Városunkban is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójáról, számolt be az ünnepségről a város hivatalos oldala.

A szeles, hideg idő ellenére is megtelt dunaújvárosiakkal az Aranyvölgyi úti ’48-as emlékmű térsége az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján rendezett önkormányzati ünnepségen ma délelőtt.

A forradalomról, Petőfiről

Az eseményen a Himnusz közös eléneklése után Csibri Istvánné pedagógus, a Munkásművelődési Központ szakmai munkatársa mondott ünnepi beszédet, amelyben egyebek mellett a nemzet költőjét, a forradalmár Petőfi Sándor életútját és munkásságát is méltatta. Hiszen 2023-ban ünnepeljük születésének 200. évfordulóját, amely azért is különösen fontos, mert Petrovics István, Petőfi Sándor édesapja családja Dunapentelén lakott – a mai Petőfi utcában, emelte ki az előadó:

– Emlékezni, ünnepelni jöttünk – szabadon! Nem volt mindig így, hiszen a szabadságharcbukása után még beszélni sem lehetett március 15-ről. Eltörölték a háromszínű zászlót, még a Kossuth-szakállt is megtiltották, sőt Rákóczi-nótát sem lehetett énekelni. Aztán a történelem viharaiban hol engedték ünnepelni ezt a dátumot, hol nem. Próbálták átpolitizálni, de egyvalami nem változott: üzenetértéke, lelkesítő ereje. A reformkor a magyar történelem egyik legdicsőségesebb időszaka. Erre adott koronát a márciusi ifjak megmozdulása, élükön Petőfi Sándorral. Ők voltak azok, akik löketet adtak az igazi forradalmi átforduláshoz. Ha most élne, azt gondolom arra lenne a  legbüszkébb, hogy nincs a nemzetnek olyan fia, aki ne tudná, ki az Petőfi Sándor.  Az egyik versében azt írta: "Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi unokája volna, harcoljon úgy minden ember, mintha egyedül rá támaszkodnék honja!"

A dicsőséges korszak emlékezete

Az ünnepi beszédet követően a Petőfi Sándor Általános iskola tanulóinak műsorát láthatták, akik felelevenítették az 1848-as márciusi eseményeket. A Bécs Krisztina, Fábiánné Rajcsányi Magdolna, Gulyásné Dorka Violetta és Szabó Tünde tanítók, valamint Kálmán Kinga tanárnő felkészítette diákcsapat lelkes és lelkesítő, szép, megható pillanatokkal bőven szolgáló összeállítással aratott jelentős tapsokat – megérdemelten.

Az ünnepi esemény a koszorúzással folytatódott: városunk nevében Pintér Tamás polgármester és dr. Molnár Attila jegyző helyezték el az emlékezés koszorúit. Ezt követően a nemzetiségi önkormányzatok, a szociális intézmények, a rendőrség, a kulturális intézmények vezetői és a helyi iskolák képviselői helyezték ez emlékezés és a tisztelet virágait az emlékműnél, és hajtottak fejet a márciusi ifjak emléke előtt.

Az ünnepség résztvevői közül többen felkeresték a Pentele Baráti Kör Civil Egyesület immár hagyományos megemlékezését Barkóczi Rosti Pál síremlékénél – a neves tudós-fotográfus nyughelyénél is elhelyezve a tisztelet koszorúit. 

Az ünnepi eseménysorozat emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

Megemlékezés és koszorúzás a forradalmi emlékműnél

Megemlékezés és koszorúzás a forradalmi emlékműnél - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.