Fontos pontokra hajtanak
Hazai környezetben, a kiesés elől menekülő Dabas ellen húznak szerelést a Dunaújváros FC labdarúgói az NB II nyugati csoportjának hétközi fordulójában.
Kép: Dunaújváros FC archív
Korán vezetést szerzett, s egészen a meccs végéig volt esélye a pontszerzésre a Dunaújváros FC alaposan megfiatalított labdarúgó csapatának a tabellán második Hódmezővásárhely elleni vasárnapi bajnokin, ám két eredményes távoli átlövéssel végül otthon tartotta a pontokat a favorit. A találkozót követően elsősorban azt emelte ki Dobos Barna vezetőedző, hogy védekezése tovább javult együttesének, ám támadásban még mindig egy kicsivel több kell ahhoz, hogy az ilyen szoros mérkőzéseken legyen reális esélye a pontszerzésre labdarúgóinknak.
A vereség ellenére is volt azért pozitívum a mieink játékában, ám a csapat tagjai nagyon várnak már első tavaszi győzelmükre, s abban bíznak, hogy a sorozat következő fordulójában végre sikerül három pontot szerezniük. Könnyű dolguk ezúttal sem lesz, mert szerdán délután az a Dabas látogat a Dunaújvárosi Stadionba, melyet mindössze kettő pozíció és három pont választ el a már kiesést jelentő tizenhetedik helytől. Együttesünk hétközi vetélytársa sincs a legjobb formában, az idei naptári évben még nem nyert mérkőzést, s gólból is mindössze egyetlen egyet szerzett, vagyis óriási szüksége lenne már egy győzelemre ahhoz, hogy egy kicsit nyugodtabban várhassa a bajnoki véghajrát.
Motivációban azonban a Dunaújvárosi FC labdarúgói sem szenvednek hiányt, a Kecskemét II. ellen már nagyon közel kerültek idei első sikerükhöz, s pár napja a Hódmezővásárhely otthonában is helyt álltak, így mindenki abban reménykedik, hogy hazai környezetben sikerül itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat. Mint azt Dobos Barna vezetőedző elmondta, ehhez a stabil védekezés mellett arra is szükség lesz, hogy támadásban is előrébb tudjanak lépni a közelmúlt összecsapásaihoz képest, s amennyiben ezt meg tudják valósítani, akár a győzelem megszerzése sem lesz lehetetlen labdarúgóink számára.
A rovat további hírei: Sport
Fájó búcsú a kupától
2025. aug. 24.
Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.