Egyéves az e-roller Dunaújvárosban
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt startolt el a Bird elektromos bérroller szolgáltatás Dunaújvárosban, és nem kérdés a folytatás sem.
Szemléltetőként csak egyetlen számadat, egy esztendő leforgása alatt 39 ezer regisztrált felhasználó használta a városi rendszert. Egy 43 ezres városban, nem rossz: olyan, mintha majdnem minden dunaújvárosi bérrollerezett volna már. Persze a valóságban ez nem lehetséges, de hogy nagyon sokan használták már, az nem kétséges.
Szeretjük és használjuk
És talán már azt is kijelenthetjük, hogy a kezdeti bizalmatlanság, illetve a közösségi felületeken megfogalmazott problémák is nagyságrendekkel csökkentek, szinte el is tűntek. Egy év után tehát akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a miénk, szeretjük és használjuk a bérrollereket – a helyi közlekedési kultúra részévé váltak ezek az eszközök.
És akkor folytassuk a számokkal. Egy év alatt 73 ezer utat tettek meg a rollerezők, összesen 214 ezer kilométert gurulva. Ez akkora távolság, hogy a Földet legalább ötször körbe érnénk. Persze, mindezt 150 darab rollerrel. Merthogy, eddig ennyi volt. Mostantól újabb száz roller érkezik Dunaújvárosba. Így a 250 járgánnyal akár megcélozhatjuk a Holdat is.
A városvezetés nevében Barta Endre humán alpolgármester sajtótájékoztatón értékelte az elektromos bérrollerezés egyéves dunaújvárosi működését:
– Elfogult vagyok, hiszen az e-roller szerelmese vagyok. Én egy éve is hittem abban, hogy a dunaújvárosiak látnak majd ebben fantáziát és szívesen fogják használni. Tudjuk, megéltük, az első időszak nehezebb volt, meg kellett szokni, kellettek a szabályok és kellett a szolgáltató rugalmassága, így mára egy komfortos közlekedési formáról beszélhetünk. Ma már nem nagyon téma a közösségi felületeken az itt-ott hagyott e-roller, hanem sokan használják rövidebb-hosszabb utakra, egyik helyről a másikra. Egyébként 17,5 perc az átlagos felhasználási idő, ami nem is olyan kevés. Ma már nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy a sikeres jelen a rollerek jövőjét jelenti Dunaújvárosban.
Figyelnek a helyi igényekre
A szolgáltató Bird Magyarország számára sem telt tanulságok nélkül az egyéves időszak. A tapasztalatokról és a jövőről Gittinger Dániel ügyvezető beszélt:
– Elég sok tapasztalatot tudtunk gyűjteni az elmúlt év során, volt jócskán káreseményünk és igyekeztünk folyamatosan alkalmazkodni a helyi igényekhez, a helyben megfogalmazott javaslatokhoz. Azt gondolom, hogy a minél színvonalasabb szolgáltatás érdekében a rendőrséggel együttműködve, az önkormányzattal egyeztetve igyekeztünk megoldásokat találni. Kijelöltünk no go zónákat, ahol a rollerek nem tudnak közlekedni, bevezettünk lassú zónákat, ahol értelemszerűen csak lassabban mehetnek a járgányok. Egyetemlegesen lecsökkentettük a rollerek sebességét 20 km/h-ra. Azt gondolom, hogy túl vagyunk a kezdeti nehézségeken és a felhasználás folyamatos emelkedése miatt úgy döntöttünk, hogy megemeljük a flottaszámunkat. Eddig 150 roller közlekedett Dunaújvárosban, mostantól 250 darab bérroller áll majd a közlekedők rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy a töltési ciklusokat, a szervizidőszakot is figyelembe véve, egy időben 180-200 járgány lesz majd kint az utcán. Szolgáltatásunkkal megteremtettük Dunaújvárosban a tömegközlekedés egyik alternatíváját. Lehet választani.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása
2025. júl. 28.
Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.
DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére
2025. júl. 28.
A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti, ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép.
"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is
2025. júl. 27.
Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.
Strandok éjszakája az élményfürdőben
2025. júl. 25.
Idén is csatlakozott az Aquantis Élményfürdő a Strandok Éjszakája országos programhoz! Mindenkit szeretettel várnak szombaton egészen éjfélig az élményfürdőben! Flyer.
Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?
2025. júl. 25.
Ahogy az autózás jövője egyre inkább az elektromos meghajtás felé fordul, a közlekedéshez való viszony is alapjaiban változik. Már nemcsak az számít, ki mit vezet, hanem az is, hogyan jut hozzá az adott járműhöz. (X)
DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez
2025. júl. 25.
Egymást érik a hőségriasztások, immár sok folyadék, fejfedő, naptej- ezek a legalapvetőbb kellékek egy forró nyári naphoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek számára még fontosabb az odafigyelés, és hogy miként tudunk nekik segíteni a kánikula elviselésében, erről kérdezték a gyermekorvost. Hangkép.
Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia
2025. júl. 24.
Az építőiparban új trendek bontakoznak ki, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan az otthonokat építjük. A dermesztett beton technológia és a gipszbeton lépcsők alkalmazása forradalmasítja a kivitelezési folyamatokat. (X)