Közösséget épít, Petőfi-napot szervez a szeretet misszió
Első közösségi eseményére készül városunkban a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió dunaújvárosi bázisa: a volt Bánki épületében rendeznek Petőfi-napot szerdán – mindenkit szeretettel várnak!
A beköltözés időszakának vége, gazdag közösségi programmal várja az érdeklődőket a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió dunaújvárosi csapata, tudatta a DO-val Nagy Nóra Terézia, a volt Bánki épületében működő nappali ellátás szervezője. A nyitány az emlékévhez kapcsolódva egy színes, játékokkal, vetélkedőkkel, vetítéssel és beszélgetéssel tarkított Petőfi-nap lesz május 10-én, szerdán délután. Az előzetes program szerint az esemény 13 órakor köszöntéssel és ismerkedéssel kezdődik, a vetélkedős pultokat 13.15-kor nyitják meg, majd 15 órától szeretetvendégségbe várják a vendégeket, a közös szendvicsezés és teázás után 16 órakor ér véget a vetélkedők sora.
Az ígéretek szerint minden órában eredményhirdetés és nyeremények csalogatják a résztvevőket, emellett a gyerekeket az egész családi nyílt nap során színező és kézműves foglalkozás csalogatja, és Petőfi életéről szóló filmet is láthatnak az érdeklődők.
A program természetesen nyitott és térítésmentesen látogatható – mindenkit nagy-nagy szeretettel várnak!
(Címlap- és nyitó illusztráció: Petőfi 200, belső oldali illusztráció: BTSZM)
A rovat további hírei: Mozaik
Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!
2025. aug. 21.
Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.
Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!
2025. aug. 21.
Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)