Ezüstös zárás a válogatón

spigott - 2023. június 18. 7:30

Két aranyéremmel és két ezüsttel fejezték be a DKSE kajak-kenusai a Szegeden megrendezett II. Felnőtt, U23, Ifjúsági és Para kajak-kenu Válogató küzdelmeit.

Kép forrása: MKKSZ-archív

Mint arról beszámoltunk, két aranyéremmel kezdték meg szereplésüket a DKSE kajak-kenusai a II. Felnőtt, U23, Ifjúsági és Para kajak-kenu Válogató és Para kajak-kenu Magyar Bajnokságon. A szegedi megméretés első napján Hajdu Jonatán és Szellák Szabina örülhetett értékes első helyezésnek, miután előbbi a kenu egyesek 200 méteres számában, míg utóbbi U23-as női kajak négyesek 500 méteres versenyszámában szerzett aranyérmet.

Szabinára pénteken és szombaton is egy-egy finálé várt, ugyanis 16-án délután a felnőtt kajak kettesek 500 méteres számában ült hajóba a szegedi Biben Karina Klaudiával, s végül az ötödik helyen fejezték be a szám küzdelmeit. A felnőttek 200 méteres páros versengésében újra ez a páros mérette meg magát, s itt már összejött az érem, ugyanis a Szabináékat csak Kiss Blanka, Lucz Annak kettőse előzte meg ebben a számban.

A dunaújvárosi különítmény negyedik dobogós helyezését Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám szerezte 1000 méteren, a kenu kettesek mezőnyében. A DKSE kettőse nagy csatát vívott Kollár Kristóf és Fejes Dániel párosával, s bár végül utóbbiak örülhettek az aranyéremnek, a mieink ezüstérme is nagyon szépen csillogott, különösen úgy, hogy a harmadik helyezett Fodor Nicholas, Horváth Márton kettős már kicsivel több mint négy másodperccel maradt el Jonatánék idejétől.

A rovat további hírei: Sport

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.