Több tonnányi lom ment a szemétbe
Az esős, hideg, őszi időjárás ellenére 486 köbméter lomtól és 26 tonna elektronikai hulladéktól tisztult meg Dunaújváros a múlt szombati lomtalanításon.
Két helyszínen, a Béke és a Római városrészben szabadulhattak meg a lakók a már nem használt, megunt tárgyaiktól, ahol a "Rajta, Újváros!" Egyesület! képviselői is segédkeztek.
Zord idő, de sok résztvevő
486 köbméter lom és 26 tonna elektronikai hulladék – ez a mérlege az őszi, rendhagyó lomtalanítási akciónak, amely során a lakók ezúttal két helyszínen, a Római és a Béke városrészben szabadulhattak meg kidobásra ítélt, használaton kívüli eszközeiktől. A zord idő ellenére, rengetegen lomtalanítottak, hangsúlyozta Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester:
– Átfáztunk, de megígértük, megcsináltuk! Pénteken lehetett látni, hogy egész napos esőzés lesz, de nem szerettük volna elhalasztani, hiszen a mennyiségből és a lelkesedésből jól látszott, hogy hatalmas az igény. Nemcsak az időjárás volt rendkívüli, hiszen szakadt az eső, maga ez az őszi lomtalanítás is az, hiszen ez most egy egyszeri alkalom, mert ezúttal sajnos nem tudtuk a szokásoknak megfelelően az őszi lomtalanítás sorozatunkat elvégezni. De azt sem szerettük volna, hogy úgy menjünk a télnek, hogy nincs lehetőség megszabadulni a lomoktól, amelyekből elképesztő mennyiségű gyűlt össze: 486 köbméter, és 26 tonna elektronikai hulladéktól tisztult meg Dunaújváros.
Jeles közösségi alkalom is
Mezei Zsolt hozzátette: rengetegen segítettek, igazi közösségi munka volt ez az alkalom is:
– Korábban is azt tapasztaltuk, hogy egy-egy lomtalanítási akció szinte már közösségi eseménnyé nőtte ki magát. Ezúttal is bizonyított Dunaújváros. Köszönet és hála mindenkinek, aki segített valamilyen módon. Köszönjük az arra közlekedők türelmét, a forró kávét, a teát, a szendvicset. Tavasszal várhatóan a már bevált rendszer mentén folytatjuk, és igyekszünk minden városrészbe eljutni.
Folytatás tehát jövőre – akkor a tervek és a korábban bevált szisztéma szerint a lakosságnak továbbra is lehetősége lesz megszabadulni az elektronikai hulladéktól is.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.