Jól nézzük meg a Napot, most majd egy ideig nem látjuk

Öcaline - 2023. december 4. 9:30

A kemény fagyoknak egyelőre vége, jön a borongósság, az ónos eső és a köd a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. A napsütésnek lőttek.

"Kemény fagyok" – még mára érvényes Krausz Mikes Miklós szentenciája a szokásos hétindító prognózis elején. A Köpönyeg.hu tematikus időjárási portál szerkesztője szerint ma a napsütés mellett délnyugat felől egyre vastagabb fátyolfelhőzet érkezik. Estétől elvétve szállingózhat a hó – és megélénkül a déli, délkeleti szél; a kopogós reggel után is csak fagypont körül alakul a hőmérséklet.
Fontos változás következik kedden a friss modellek szerint: erősen felhős lesz az ég, majd eleinte az északi hegyes-völgyes vidékeken várható hószállingózás, majd nyugaton, északnyugaton fordul elő vegyes halmazállapotú csapadék – közlekedők, figyelem, havas eső, ónos eső is lehet, 1-3 fok valószínű. Mikulás napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható csapadék – északnyugaton, északon inkább havazás, havas eső, máshol eső, zápor lehet. Reggel még fagyhat, délután 3-4 fok körüli értékeket mérhetünk.
A hét közepétől sem várható érdemi változás: csütörtökön erősen felhős, párás időre van kilátás, főleg délnyugaton lehetnek sűrű ködfoltok. A keleti tájakon szórványosan fordul elő havas eső, szitálás. Emelkedik a hőmérséklet, délután 5-6 fok köré melegszik a levegő. Erősen felhős, párás, több helyen tartósan ködös idő valószínű pénteken is – 4 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete –, és a hét vége sem hoz érdemi változást. A középtávú előrejelzések specialistája szerint szombaton inkább esős, de vasárnap is felhős, borús idő várható.

A durván télies időnek lőttek, igaz, a napsütéstől is elbúcsúzhatunk egy ideig, ja igen, és vezessenek óvatosan!

(Fotó: Így látjuk MI! – Szammelcsik László felvétele)

A rovat további hírei: Mozaik

Lézeres szőrtelenítés kényelmesen

Lézeres szőrtelenítés kényelmesen

2025. okt. 21.

Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)

 

Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások

Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások

2025. okt. 20.

A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)

Hihetetlen, pedig igaz: erősödő nappali felmelegedés!

Hihetetlen, pedig igaz: erősödő nappali felmelegedés!

2025. okt. 20.

Csapadék csak elvétve lehet, de a hét második felében meglepő folyamatokra készülhetünk térségünk időjárása tekintetében, adta hírül a DO meteorológiai szakértője. Bőven 20 fok feletti csúcsok október végén. Durva, na.

Hatékony szellőztetés otthonában: mi a titka?

Hatékony szellőztetés otthonában: mi a titka?

2025. okt. 20.

Az otthonok megfelelő levegőminősége alapvető fontosságú, különösen ott, ahol gyakran gyűlik össze a nedvesség, mint például fürdőszobákban vagy konyhákban. A szellőztetés hiánya vagy elégtelen megoldása gyakran vezet magas páratartalomhoz, ami kedvez a penészgombák megjelenésének. (X)

DSTV: gólyaavató a Rudasban

DSTV: gólyaavató a Rudasban

2025. okt. 20.

Méltó módon köszöntötte új diákjait a Rudas középiskola a gólyaavató ünnepségen, derül ki a DSTV összegzéséből. A vidám kavalkád évtizedes hagyományokat folytatott a "Rudiban" – emlékezetes percek özönével ajándékozta meg a résztvevőket. Hangkép.

Papír alapú marketing a digitális világban

Papír alapú marketing a digitális világban

2025. okt. 19.

Gondoltál már arra, miért gyakorol nagyobb hatást rád egy nyomtatott hirdetés, mint egy digitális banner?  (X)

Hogyan oldhatod meg a tárolási problémákat egyszerűen?

Hogyan oldhatod meg a tárolási problémákat egyszerűen?

2025. okt. 19.

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy mennyivel kényelmesebbé válna az életed, ha több helyed lenne otthon vagy a munkahelyeden? Sok ember találkozik azzal a kihívással, hogy az évek múlásával egyre több holmi gyűlik össze, amit egy költözés vagy felújítás során nehéz kezelni. (X)