Az öröm ünnepe volt a Városháza téren

doszerk - 2023. december 21. 9:01

Már az öröm gyertyája is ég  az adventi koszorún – Mezei Zsolt alpolgármester és Stermeczki András evangélikus lelkész múlt vasárnap közösen gyújtották meg az ünnepi koszorú harmadik gyertyáját a Városháza téren. Az Adventi Forgatagban ezúttal is színes programok várták a térre kilátogatókat. 

Hit, remény, öröm – már három gyertya ég az ünnepi koszorún, amelyet ezúttal is közösen, a városlakókkal együtt gyújtottak meg a város főterén vasárnap délután. 

Költözzön öröm a közösség szívébe és lelkébe!

A Városháza térre kilátogatókat Mezei Zsolt alpolgármester köszöntője fogadta, aki beszédében egyebek mellett az advent jelentőségét is hangsúlyozta, valamint kiemelte 
– Mint Dunaújváros lakói együtt osztozunk az öröm és a remény üzenetében. Az advent harmadik hetében, amikor a rózsaszín gyertya fénye ragyog, emlékezzünk arra, hogy városunkban is számos örömforrás található. Legyen például ez a közös karácsonyi vásár, vagy éppen egy szomszédok közötti baráti találkozás az utcáinkban. Dunaújváros szépsége nem csak az épített környezetben rejlik, hanem a közösségünk szívében és lelkében is. 
Az advent idején különösen fontos, hogy megoszthassuk az öröm pillanatait egymással. Legyen ez az időszak arra is emlékeztetés, hogy az öröm a közös ünneplésben és együtt töltött pillanatokban rejlik, teremtsünk együtt emlékezetes pillanatokat, amelyek tovább erősítik városunk összetartozását. 
A színpadon megosztotta ünnepi gondolatai Stermeczki András evangélikus lelkész is, aki az öröm fontosságát is hangsúlyozta kiemelve, hogy a Megváltó születése mindnyájunk öröme. 
A színpadi köszöntők után közösen meggyújtották az ünnepi koszorú harmadik gyertyáját, majd kezdetét vette a színpadi produkciók sora. 

Elsőként Vásáry André férfi szoprán lépett színpadra karácsonyi dalcsokrokkal, majd a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjai készültek A mágustanoncok kalandja című színdarabbal, és több tanuló is színpadra lépett karácsonyi ének produkcióval. 
A műsort Pável István Zsolt és Udvari Emese mesemondók léptek színpadra.

A szeretet gyertyája következik

Az Adventi Forgatag programjai december 22-én, pénteken folytatódnak, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes várja ünnepi összeállítással a látogatókat a Városháza térre 17 órakor.  
Az idei eseménysorozat zárónapja december 23-án, szombaton lesz; Pintér Tamás polgármester és Baltási Nándor római katolikus plébános köszöntik a vendégeket és meggyújtják a szeretet gyertyáját. A gyertyagyújtást követően érdemes lesz maradni a téren: színpadon lesz a Zabszalma zenekar, a Dunaújvárosi Óvoda kórusa, majd pedig a Digital Zenekar.

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

2025. aug. 22.

Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

2025. aug. 22.

Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

2025. aug. 21.

Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

2025. aug. 21.

Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

2025. aug. 20.

Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!

2025. aug. 19.

Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken

2025. aug. 19.

A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)