Végre győzelem!

spigott - 2024. április 1. 7:30

Stabil védekezéssel, valamint Szepessy Róbert bravúros góljával aratott 1-0-s győzelmet a Bonyhád-Majos vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Kép: DO-archív

A kilencedik helyezett Bonyhád-Majos vendégeként lépett pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadásza vasárnapi fordulójában. Együttesünk számára kulcsfontosságú volt a három pont megszerzése, s az mindenképpen biztató jel volt, hogy a két gárda dunaújvárosi mérkőzésén a mieink örülhettek 1-0-s sikernek.

Labdarúgóink igyekeztek odafigyelni a kezdésre, hátul és a középpályán stabilan játszottak, igaz túl sokszor ők sem értek oda az ellenfél kapujához. Ezzel együtt irányította a meccset együttesünk, így joggal reménykedhetett abban, hogy a szünet után képes lesz feltörni ellenfele védekezését. Erre a 73. percig kellett várni, mikor egy bedobást követően Szepessy akrobatikus, ollózó mozdulattal vette be a házigazdák kapuját, így végre megvolt a hőn áhított vezetés. A hajrában nagy erőket mozgósítottak a vendéglátók, egy kapufáig el is jutottak, de tovább már nem, így a DFC nagyon értékes, 1-0-s győzelmet aratva hozta el a három pontot, amivel két pontra megközelítette a már nem kieső helyen álló Mohácsot.

Érhetően örült is a győzelemnek Dobos Barna vezetőedző, aki elmondta, a tétnek megfelelő elszántsággal küzdötték végig a meccset focistáink.
– Komoly tétje volt számunkra a találkozónak, s ilyen volt a hozzáállásunk is. Nagyrészt mi játszottunk fölényben, de ismét stabilak voltunk, s egymás után a második meccsünkön nem kaptunk gólt, ami nagyon jó, ezt kell tovább vinnünk. A támadójátékban lehet és kell még előrébb lépni, mert nagyon fontos mérkőzések várnak még ránk, melyeken természetesen az a célunk, hogy elkerüljünk a kieső helyekről.

Bonyhád-Majos – Dunaújváros FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Szepessy a 73. percben.

DFC: Halasi – Horváth, Stampfel, Szepessy, Molnár (Dankó, 62.), Puskás, Jakab, Bata, Tapiska (Ferenczy, 86.), Kozma (Péter, 46.), Vörös (Rédling, 57.). Vezetőedző: Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szükség volt a felújításra

DSTV: szükség volt a felújításra

2025. feb. 16.

Mint arról már korábban beszámoltunk, egy felújított röplabdapályán edzhetnek a sportolók a Dózsa Iskola tornatermében. A fejlesztésnek rendkívül örültek az iskolában is, ahol a pálya már több hete feldobja a testnevelésórákat. Hangkép.

Görög öröm az uszodában

Görög öröm az uszodában

2025. feb. 15.

Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett háromgólos, 12-9-es vereséget a görög Vouliagmeni elleni hazai BL-meccsen a DFVE női vízilabda csapata.

A négy közé jutás a tét

A négy közé jutás a tét

2025. feb. 15.

A Debrecen ellen vív két győzelemig tartó csatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a magyar bajnokság rájátszásban.

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

2025. feb. 14.

A görög Vouliagmeni lesz a DFVE női vízilabda csapatának következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében szombaton délután fél egytől.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. feb. 14.

Tudása alatt, sok hibával játszva szenvedett a DKSE röplabda csapata a Szeged elleni hazai mérkőzésen az Extraliga huszadik fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2025. feb. 13.

Csak az első harmadban tudta megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

2025. feb. 13.

Óriási, változatos csatában, ötméteresek után szenvedett 16-14-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE vendégeként lejátszott bajnokin szerdán este.