A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken
Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.
Többféle helyzet létezhet/létezik Dunaújvárosban, amire mondjuk úgy, kicsit érzékenyebbek az emberek és egyben meg is osztja a városlakókat. Igen, az egyik ilyen a fűhelyzet. Tavaly volt egy extrém esős időszak, amikor úgy nőtt a fű, mint a bolondgomba, de vágni nem lehetett. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármesterrel a Szalki-szigeten, egy igazi vadvirágos mezei réten találkoztunk és kérdeztük meg tőle, hogy az idén mire számíthatunk:
– Jól állunk az idén fűnyírás szempontjából, lassan túl vagyunk az első körön, azaz szinte mindenhol volt már. Nagy erőkkel dolgozunk, több emberrel és több géppel mint tavaly, azt szeretnénk, ha ez meg is látszódna majd.
A fűnyírás egyébként nem egyszerű dolog még a kiskertekben sem, hát még a városban, ahol 4 millió négyzetméter zöldfelületet kell kezelni. Gondolták volna, hogy egy fűszál ideális körülmények között akár 3 centit is tud nőni egy nap alatt? És persze ott a kérdés, hogy mikor legyen fűnyírás, meg lehetőleg mikor ne. Mezei Zsolt meséli, hogy felhívta egy fideszes képviselőtársa, hogy hangos a fűnyírás, zavarja a lakókat, tehát vásároljon a város olyan fűnyírókat, amiknek nincs hangjuk. Szóval, így nézve már nem is olyan egyszerű dolog a fűnyírás.
És akkor térjünk vissza a Szalki-szigeti vadvirágos környezethez, ami Mezei Zsolt szerint gyönyörű látvány:
– Itt a Szalki-szigeten, a régi nagyszínpad környékén jelenleg elképesztő látványt mutatnak a vadvirágok, a fű tele van apró virágokkal, fehérekkel, színesekkel, ezért úgy döntöttünk, hogy meghagyjuk most ezt a rétet addig, amíg virágoznak. És azt mondjuk az embereknek, hogy jöjjenek ki egy kicsit a természetbe és élvezzék annak az érintetlenségét is!
És tényleg jó idő van, lehet egy családi programot szervezni, sétálni, kifeküdni, igazi természetközeli programot szervezni. És mielőtt bárki készülne felemelni a szavát, hogy de miért is nem vágják le? Nagyjából 10 nap. Aztán sajnos elvirágzik. És lenyírják. És rend lesz. Itt is.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.