A fideszes kampány célpontja ezúttal a piac
Bár élő szerződése van, mások használják a helyét a piacon – állította a Dunaonline videójában Farkas József, dunavecsei vállalkozó. Pedig már a felvetés is értelmetlen.
A fideszes "hírportál" konkrétumokat nem közölt, helyette a véleményét írta le, e szerint "egy esetleges jogvitában a DVG Zrt. köteles bizonyítani a szabályszerű felmondást, és annak postai dokumentációját. Ez esetben még az is előfordulhat, hogy jelenleg is két szerződés van ugyanarra a helyre érvényben".
A Dunaonline mindössze egyetlen dokumentumot tudott bemutatni véleményének alátámasztására, egy bérleti szerződést, amelyből azonban éppen az derült ki, hogy a szerződés nem tartalmaz konkrét árusító helyet, tehát értelmetlen a felvetés, hogy két szerződés lenne ugyanarra a helyre.
A dokumentumból nem derült ki a bérlő személye sem, azt a Dunaonline kitakarta, valószínűleg nem véletlenül, ugyanis a DVG Zrt. tájékoztatásából kiderült: a Dunaonline-nak nyilatkozó Farkas Józseffel a DVG Zrt.-nek nincs és soha nem is volt szerződése, tehát a szerződésről és annak felmondásáról szóló állításai (is) minden alapot nélkülöznek.
A cég közleményében azt írta: sajnálattal értesültünk róla, hogy a dunaújvárosi Fidesz "hírportálja" választási sárdobálásának célpontja ezúttal a DVG Zrt. és az általa üzemeltetett piac lett.
A DVG Zrt. közleményére "Jozsi Jozsef" néven kommentet írt valaki az egyik közösségi oldalon azt állítva, hogy ő Farkas József, amelyben elismerte, hogy sosem volt a nevén az asztal, állítása szerint az felesége, Panci Izabella nevén volt (igaz "Jozsi Jozsef" közösségi oldalán György Izabella szerepel házastársként) ezért egy kommentben kérte a szerződés módosítását.
Lapunk megkereste a DVG-t, ahol elmondták: facebook komment alapján sajnos nem tudnak szerződést módosítani, főleg ha azt nem is az érintett kéri. Egyben megerősítették azt is: korábban egyetlen árustól sem érkezett panasz a céghez a piac működésével kapcsolatban.
A piac tetőszerkezetének felújítása és a korábban kivágott fák pótlása egyébként éppen a közelmúltban fejeződött be.
(Archív képünk illusztráció; fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.